A liberális egyenlőség csapdái

„A liberális gondolkodók azért jelentenek veszélyt a társadalomra, mert az általuk meghirdetett egyenlőség valójában magát a korlátlan egyenlőtlenséget csempészi bele a hétköznapokba. Gondoljunk csak bele, hogy bizonyos sportágakban már a civilizáció hajnalán külön lettek választva a női és férfi egyesületek, pont annak érdekében, hogy a férfiak erőfölénye miatt ne részesüljenek mindennapos megalázásban a szebbik nem képviselői.

De mit is akarnak valójában ezek az emberek? A válasz egyszerű. Egyrészt ezek mind-mind politikai eszközök, melyekkel remekül lehet megbélyegezni közösségeket, de karaktergyilkosságok sorozatos elkövetéséhez is kiváló segédeszköznek bizonyulnak. Másrészt azért is lehet fontos a saját képükre formálni a világot, mert így hiányosságaikkal nem lógnak majd ki a sorból, nem látnánk, hogy a legtöbbjük harmincévesen sem képes önállóan háztartást vezetni, és mindennapos traumaként élik meg, ha a lakást konyhával is felszerelték, nemcsak cipőtartóval meg ruhásszekrénnyel. El akarják hitetni velünk, hogy a saját gyengeségeik az mindannyiunk problémája, és a kormány a hibás azért, mert a szüleiknek és a tanáraiknak nem sikerült legalább átlagembert faragni belőlük. Mintha az lenne a normális, hogy huszonévesen még azt találgatom a tükör előtt, hogy akkor én most férfi vagyok, vagy nő, esetleg »egyéb«.

A családalapítás az nem úgy működik, hogy a nászéjszaka hajnalán az ifjú pár közjegyző jelenlétében felosztja egymás között a háztartásban vállalandó szerepeket, normális embereknél ez magától alakul ki, nem kell ide sem a liberálisok segítsége, sem pedig az állam beavatkozása, legfeljebb visszaélések esetén. Az, hogy segítek a feleségemnek a takarításban, a főzésben, ő pedig felajánlja segítségét a kerítésfestésnél, az jóindulat kérdése, nem közpénzes egyetemen elsajátítható tudomány. Ahogy a nők fizetését sem az határozza meg, hogy a gazdasági miniszter hány ezer forintos ajándékkal lepi meg családtagjait nőnapon vagy anyák napján.

Az egyetemeknek nem kávéházi filozófusokkal kellene hozzájárulni a társadalom fejlődéséhez – tessék csak végigfutni a hiányszakmák listáján -, azért kár koptatni a felsőoktatási intézmény padsorait, hogy diplomával a zsebben szólogassunk be Novák Katalinnak a Pride-on. Éppen ellenkezőleg, a minél magasabb szinten elsajátított szakmaiságnak egyik elemi érdeke, hogy lehetőleg a mindenkori kormányok teljesítményétől függetlenül is képes legyen egy pályakezdő jövőt építeni.”