Játékszabály

„Az amerikai – főként liberális, azaz Trump-ellenes – sajtót olvasva mindig úgy tűnik, hogy az elnök a bukás szélén táncol, s teljesen alkalmatlan tisztsége betöltésére. De ahogy a diplomáciában, úgy a kormányzásban is új módszerekhez fordul Trump, és valahogy mégis eldöcög az Egyesült Államok. Valóban rettentő távol áll a harsány és egyszerű, de súlyos döntéseket hozó Trump a nagyon simulékony, nagyon óvatos, nagyon szépen polírozott imázsú Barack Obamától. Az előző elnök tökéletesen kiszámítható volt, s egyetlen húsba vágó döntést se hozott, a mostani viszont egy hurrikán ember formájában, aki talán kitervelten, talán önfejűen, senkitől se zavartatva tör arrafelé, amerre a sikeres jövőt sejti.

Az a kérdés, hogy ez hosszú távon működik-e így. Az Egyesült Államok van olyan tekintélyes és erős, hogy még a köhintése is megrengeti a világot, de a diplomácia játékszabályait mégis be kell tartani, mivel minden partner betartja. Nem tisztázott, milyen eredményt tud hozni egy csúcstalálkozó Trump és Putyin között, akár Helsinkiben, akár Washingtonban. Jelentett-e bármit a történelmi egyeztetés az észak-koreai vezető és az amerikai elnök között? Talán tényleg csak egy fotó a történelemkönyvekbe.

Szomorú jelenség, hogy miközben az amerikai elnök saját alternatív útját járja, a hazai farkasverem ugyanolyan iszonyú mélyrepülésben van, meghökkentően alacsony színvonalú támadásokat intéznek Trump ellen, az ünnepelt színész­óriástól is csak annyira futja, hogy egy ocsmány szóval elküldje az elnökét valami távoli helyre. Mi, az elit elitje, az öreg kontinens dörzsölt rókái, akik kitaláltuk ezt az egész művészetet, pedig arról beszélünk, a mi szép kontinensünk elegáns vezetőinek első számú ura a fájó háta miatt puszilgatja az összes politikust, s ketten fogják közre a bizottság elnökét, nehogy letiporja Porosenkót.”