Vesztesek

„Magyarország 2019-es költségvetési tervezetének egy biztos nyertese van, a sport. Megnyugodhatunk, minden bizonnyal folytatódnak a stadionépítések, lesz (költségvetési) pénz a miniszterelnök hobbifocistáinak javadalmazására is, s ennek támogatására a legmegfelelőbb embert találta meg az EMMI legújabb „urának” személyében. Kásler miniszter köztudottan nem ért a sporthoz és a közoktatáshoz. És amihez nem ért az ember, abba (nagyon helyesen) nem beszél bele. Van(nak) erre „képzettebb elvtársak” , így pl. ott van rögtön a miniszterelnök.
Ahol van biztos nyertes, ott kell lennie biztos vesztesnek is. A költségvetés legnagyobb vesztese az oktatás. Gyakorlatilag egy fillérrel nem jut több pénz – az állam által leterített – közoktatásra, mint az idén. Nem lesz pénz a tornatermekre, a rohamosan romló épületek felújítására, a törvényszerűen és szélvészgyorsan amortizálódó infokommunikációs eszközök karbantartására, cseréjére. A sor tetszőlegesen folytatható.   
Miért baj ez? A kérdés költői, de pár mondatos választ azért megér. Bebetonozzuk lemaradásunkat a fejlett világtól. Lehet hazudni a külvilágnak, hogy mi mennyire korszerűek vagyunk, és minket követ mindenki, , de magunkat azért ne csapjuk be. Mert:
– A kor követelményeinek megfelelő tornatermek nélkül nem lehet eredményes testnevelést folytatni. Az elméleti testnevelés óra mindössze egy eléggé át nem gondolt államtitkári agymenés torzszülött „gyermeke”. 
– Elavult eszközökkel nem lehet korszerű eredményeket elérni.
– A minimálbér és a szakmai bérminimum örvendetes (kampányidőszakra eső) emelése következtében a pedagógusbérek elvesztették vonzerejüket, a nélkülözhetetlen vérfrissítés jelentkezők hiányában elmarad, a pályán lévők átlagéletkora rohamosan növekszik, a tanárképző intézményekből kikerülők száma meg sem közelíti a nyugdíjba vonulókét.
– A mantraszerűen ismételgetett „meg kell újítani a tanárképzést” szlogen dacára még csak elképzelés sincs a pedagógusképzés korszerűsítésére. A képzés jellemzően múltszázadi alapokon nyugszik, a pályára kerülők bérezése pedig meg sem közelíti a hasonló (felsőfokú) végzettséggel rendelkezők javadalmazását.
– A közoktatás (20-30 éve pályán lévő) robotosai „látótávolságon” kívülre kerültek a munkaerő-piaci bérektől, s gyorsuló ütemben kiégve tartanak életben egy életképtelen (oktatási) rendszert. Mindannyiunk kárára.”