Magyar modell Thaiföldre

„Az elmúlt két hétben beszűkült az érdeklődésem. Hírfüggővé váltam, méghozzá egyetlen témára fókuszálva. Először mindig a thaiföldi fiúkról szóló híreket kerestem, ezzel feküdtem, ezzel keltem. Persze, a gyereksorsok mindnyájunkat jobban felkavarnak, mint a lassan megszokottá váló világpolitikai konfliktusok. 

De volt itt valami más is. A katarzis igénye. Soha nagyobb szükségünk nem volt egy történetre, ahol ezer akadályon át, de győz a jók erőfeszítése.

Ahol hősöket látunk, nem pojácákat vagy tolvajokat. Ahol mindenki összefog, és a világ minden részéről segítségére sietnek a bajba jutottnak. Olyan, mint egy mese, de súlyosabb és felemelőbb.

Érthető, hogy lelkesebben figyeltem erre, mint más sajtóhírekre. Több örömöm volt benne, mint hogy kövessem a vitát: tényleg nem fogadták-e be a cserkésztáborba a borsodi cigánygyerekeket, vagy á, dehogy, csak úgy véletlenül nem jutottak oda. Meg hogy mivel magyarázza az igazgató, hogy egy fogyatékos kislány ünnepi ruhás fotója nem kerülhetett a többiek tablójára. Nem is beszélve a zalaszentmártoni történetről, ahol az önkormányzat honlapján a polgármester nagy egyetértésével átkozzák »az alacsony IQ-jú feka kanokat«, akik tuti, hogy éppen a 60 lakosú zsákfalut akarják elárasztani.

A barlangban rekedt gyerekekkel nyilván könnyebb és veszélytelenebb együttérezni, mint a társadalmi katasztrófák részeseivel. Mégis van felszabadító ereje annak, ami Thaiföldön történt. Megmutatta, hogy kivételes helyzetekben lehet a jóság is ragályos, nem csak a hülyeség meg a gonoszság.”