Növekvő árnyak

„A magyar kormány jelenlegi vezetői, főleg Paks II. elfogadása óta, úgy tűnik, még mindig ambivalensen viszonyulnak a rendszerváltás előtti korhoz, világrendhez. Talán ezt a legjobban bizonyítja, hogy kormánypárti színekben még ügynökmúlttal is vezető tisztségben lehet maradni – áttételesen legitimálva az akkori rendszert és módszereit, valamint a mindezt biztosító megszálló katonai hatalmat. Ezt az üzenetet értik itthon is, és valószínűleg máshol is. Valakit felháborít ez, de másokat inkább az a politika botránkoztat meg, amelyet az említettek a hatalmi terjeszkedés érdekében folytatnak.

Kelet felé fordulni, amikor nyilvánvaló, hogy a hatalom oda tolódik, elvileg logikus. De sértődöttségből alakítani a külpolitikát vagy olyan országok felé fordulni, ahol jobban megtűrik a korrupciót, már inkább ellenkezik a nemzeti érdekekkel. Mindenféle kényszerítő okok nélkül, hosszú, beláthatatlan időre engedni egy külföldi hatalom befolyásának – a nép hozzájárulása nélkül – olyan történet, ami talán nem rólunk szól. Könnyen lidércessé válhat, és nemcsak azt nem vesszük észre, hogy kicsúszott a gyeplő a kezünkből, de még azt sem, hogy az ország szekere rossz helyre lett kötve.”