Attól, hogy valaki ‘népszerű’ pszichiáter, még nincs joga az áldozathibáztatáshoz!

„Én nem állítom, hogy az elmúlt egy évben túl nagyot léptünk volna előre a nők elleni erőszak visszaszorításában. Sőt, nem is olyan régen pont arra kerestem a választ, hogy vajon Magyarországon miért nem volt képes a #metoo-mozgalom gyökeret ereszteni.

De ha nagyon akarom, itt egy válasz. Magyarországon a nők elleni erőszakról még mindig egy borzasztóan szűk réteg beszél, jellemzően különféle (anyagi, kommunikációs, társadalmi, kulturális, stb.) tőkével rendelkező nők jelenítették meg magát a problémát, míg a sérülékenyebb csoportoknak senki sem adott hangot.

És abban a pillanatban, amikor ennek a kiemelt státuszban lévő csoportnak az ügyében egy elsősorban számukra prominens személy (sztárpszichiáter, ugyebár) szólal meg, és helyezi vissza a nők elleni erőszakot a ‘minek ment oda‘ és az ‘akkor miért nem mondta már hamarabb‘ szintjére, az egész #metoo-mozgalom kap halálos sebet (nem mintha nem agonizált volna eddig is), hiszen egy olyan személy felől érkezik megerősítése az áldozathibáztató attitűdnek, akinek a szavára ez a társadalmi csoport ad. Vagyis Csernus személye (akit egyébként foglalkozásából és ismertségéből fakadóan rengetegen tekintenek referenciapontnak) ebben az esetben legitimálta a mondanivalót, méghozzá végtelenül káros módon (ugyanúgy, ahogy Pelsőczy Réka megszólalása a színészvilágban is hasonló helyzetet teremtett).

Érthetetlen számomra, hogy miért hallgatnak egy ilyen helyzetben a különféle, nők elleni erőszakkal foglalkozó szervezetek – melyek egyébként pszichológiai szempontból is fel kell, hogy ismerjék, mennyire kibaszottul káros Csernus megszólalása ebben a nőknek szánt műsorban, melynek női riporterét gyakorlatilag folyamatosan kioktatja, lekezeli és helyreigazítja a sztárpszichiáter, miközben nem egyedül a szexuális zaklatás ügyében, de más esetekben is egyértelműen a nők felelősségét veti fel ahelyett, hogy komplex társadalmi folyamatokat elemezne.

(...)

Csernus Imre sztárpszichiáter minden bizonnyal meg tudná magyarázni, hogy jelen írás hányféle frusztrációból fakad. Engem viszont ennél jobban izgat az: vajon mikor merjük végre kimondani, hogy a nők felett megkérdőjelezhetetlen »igazságokat« soroló népszerű sztárpszichiáterek piedesztálra emelése semmit sem segít a nők helyzetének javításában, sőt, inkább hátráltatja azt, ha az ehhez hasonló kijelentéseikre hallgatás a válasz?

Ne engedjük, hogy így legyen, ne tűrjük el senkitől, hogy elvegye tőlünk a méltóságunkat, ne lépjünk hátra kettőt csak azért, mert egy népszerűnek titulált személy hülyeségeket beszél. És ne hallgassunk csak azért, mert félünk attól, hogy milyen következményei lehetnek a megszólalásunknak.

A Föld sosem volt lapos. 2+2 egyelőre még 4.

A nők elleni erőszak pedig nem két ember tranzakciója, hanem bűncselekmény. Akkor is, ha Csernus Imre ezt nem képes megérteni.”