A második Trianon: Magyarország és a fekete-tengeri gáz jelentősége

„Bukarestben két fülsiketítő csend van a külpolitikában. Az egyik Kisjenővel (Chişinău) kapcsolatos (elfordítjuk a fejünket egy olyan epizódról, mely – az arányokat megőrizve – olyan, mintha Putyin érvénytelenítené Navalnij megválasztását Moszkva polgármesterének), a másik Budapesttel. Ez utóbbi hallgatáshoz elmélet is társul: Budapest játékát űzzük, ha nyilvánosan beszélünk arról, amit mond/tesz.

A magyarok csak erre várnak, vagyis arra, hogy elkövessük a hibát, reagáljunk, mert így elérnék provokációik célját és egyértelmű győzelmet aratnának.

Ez döbbenetes elmélet. Hiszen ha kétlépésnyit hátrább lépünk, gyorsan ráébredünk az abszurditására: mit nyerhetne még pluszban Budapest, ha eddig már mindent elért? Megalázza Romániát azzal, hogy nem adja meg a tisztelet a Nemzeti Ünnepének, Orbán kormányfő nem találkozik a bukaresti hivatalosságokkal, az RMDSZ a FIDES (Fidesz – a szerk.) romániai fiókszervezete lett, a fekete-tengeri földgázt már lekötötte magának, a Duna blokkolva, Romániának csaknem akkora kereskedelmi hiánya van Magyarországgal, mint Kínával szemben.

A magyar külügyminiszter Európa védelmezője szerepében tetszeleg Washingtonban, Budapest fokozatosan Románia regionális hub-jává válik, Bukarestet éppen az a szomszéd tartja a kispadon az OECD pályáján, akiről azt hangoztatjuk, hogy »tökéletes barátságban« vagyunk vele. És sok egyéb.

Mit nyerhetne még, ha Románia reagálna? Valójában ez a tézis a mai tehetetlenségünk mértékét mutatja meg: a Budapesttel meglévő kapcsolat nem melléknevektől, hanem projektektől függő dolog. És miközben Magyarország rendelkezik projekttel, Románia nem.

A saját értetlenkedésükbe beledermedt román politikusok azt a benyomást keltik, hogy az ő elméjükben 1918 vagy Trianon még mindig nem történt meg. Azoknak az eseményeknek (vagyis a Centenáriumnak) a potenciáljából semmi sem vibrál a tudatukban. Románia defenzív, néma és irreleváns. A hivatalos nyilatkozatok pedig szigorúan csak a közvélemény nyomásgyakorlása és a váratlan kérdések következményei. Reaktívak, elképzelés, tét- és következmények nélküliek.

Közel állunk ahhoz, hogy egy olyan döntéshozói osztály mélységes és kivédhetetlen kudarcát könyveljük el, mely a Centenáriumot elpuskázó politikai nemzedékként marad majd fenn a történelemben.”