„»A jó politikusnak is megvan a maga keresztje, mert gyakran fel kell hagynia személyes elképzeléseivel…« – állítja Ferenc pápa. Az alkalmazkodás a normához, ahhoz, amit a párt annak tart, valóban fontos feladat, ám aszerint, hogy ki milyen messze esett tőle, különböző erőfeszítéseket kíván, belső konfliktusokat terem. Szili Katalin legfontosabb ügye legalább egy jó évtizeden át ennek a normának és saját értékrendjének, természetének az egyeztetése volt. A hívő Szili megmozgatta a párt lelkiismeretét; sokan osztották azt a véleményét, amely a neoliberális befolyást súlyos problémának látta, és értékelték, hogy határozottan szembemegy ezzel az iránnyal.
Tanúságot tett arról, hogyan lehet valaki következetesen és magas kulturális szinten politikus – nőként, feleségként. Közvetlenségével, empátiájával hozzájárult a »női géniusz« megértéséhez, amely pótolhatatlan tényezője a társadalom hiteles humanizálásának. Politikai szerepvállalásában akkor mutatkozott meg kereszténysége legjobban, amikor megelégelte az ellentmondást hite és pártja között. Tudta, hogy a közéletből nem vonulhat ki, mert továbbra is népszerű, mert ehhez ért, és mert a világi keresztények feladata az evilági dolgokat hitüknek megfelelően alakítani. A mai demokráciák pluralizmusra hivatkozva teljes szabadságot követelnek az állampolgárok számára erkölcsi döntéseik meghozatalakor. A törvényhozók gyakran úgy akarják tiszteletben tartani ezt a szabadságot, hogy nem veszik figyelembe a minden ember szívében megtalálható természetes erkölcsöt. Éppen a tolerancia értékeire hivatkozva kívánnák meg az állampolgárok egy részétől – a hívőktől –, hogy ne az emberről, a társadalomról és a közjóról alkotott saját felfogásukat képviseljék a politikai életben. Galló Béla könyvéből az is kiderül, hogy miért nem sikerülhet ez Szili Katalin esetében.
Amitől Szili tartott és óvta a pártját, az bekövetkezett: a baloldal pozitív értékeit a jobboldal viszi tovább (a szociáldemokrata Kéthly Annának is a jobboldal avatott szobrot fővárosunkban) s a lejtmenet odaért, hogy sosem volt ennyi jelentéktelen ember az MSZP-ben, és ennyire még soha nem találták önmagukat.