Eljött végül a fekete autó az MTA-hoz is

„Ne legyenek illúzióink, a dolog árt az Akadémiának, a kormánnyal időnként csöndesen perlekedő agg intézménynek, amelynek vezetője szokatlanul nagy függetlenséggel rendelkezett.

Az is biztos, hogy a kutatóintézeti hálózatot a kormány holdudvara nem szereti, a társadalom- és bölcsészközpontiakat főleg nem. Nekik ezek ellenzéki viperafészkek. Ezek az intézetek ráadásul a CEU-ügyben is renitenskedtek, és bár erős túlzás lenne állítani, hogy balos menedékek lennének, de az biztos, hogy több ott még a kiábrándult konzervatív is, mint a kormány lelkes híve. Van nemzetközi beágyazottságuk is, bár nem akkora mint a CEU-é. S persze ott vannak a természettudományi intézetek, amelyek biztos nem fognak rajongani az átalakulással járó kellemetlenségekért és növekvő kiszolgáltatottságért, pedig politikailag teljesen neutrálisak.

Lehet, hogy az egész elsősorban mégis inkább szakpolitikai kérdés, mint hatalompolitikai. Talán a Kóka-Parragh-féle tudománypolitikai vízió, az alapkutatásokkal szembeni ellenségesség mutatkozik meg itt, talán a kormány más területeken is érvényesülő hideg antiintellektualizmusa. De ez végülis mindegy, mert ez a kormány nem tesz semmit úgy, hogy közben ne próbálná maga alá gyűrni, akár csak mellékesen, járulékos előnyként is a létező autonómiákat, lokális hatalmi központokat. Az Akadémia is ilyen: van benne némi pénz, nemzetközi kapcsolatrendszer, több ezer ember.”