Semjén: A baloldal felszámolhatná magát

2018. június 18. 11:19

Semjén szerint Vona hitehagyó, a baloldal pedig felszámolhatná magát. Videó.

2018. június 18. 11:19

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt a június 17-ei Bayer Show vendége.

Bayer Zsolt a miniszterelnök-helyettest a belpolitikai helyzetről kérdezte: mit tenne, ha ő lenne most az MSZP elnöke. Semjén Zsolt elmondta, hogy azt tenné, amit Szanyi Tibor is javasolt: felszámolná az egészet. A miniszterelnök-helyettes szerint az MSZP története véget ért.

A KDNP elnöke szerint az ellenzék teljes összeomlásának egyik oka Simicska Lajos személyes bosszúja, a másik Vona Gábor árulása. Vona elárulta a nemzeti radikalizmust. Semjén szerint Vona Gábor azon állítása, hogy az iszlám az emberiség utolsó reménye, keresztény szempontból hittagadásnak minősül. Vonáról mint aposztatáról fognak megemlékezni egy politikatörténeti lábjegyzetben.

A politikus szerint ezek a feltételek tették lehetővé a Simicska- és a Soros-világ szövetkezését az Orbán kormány megbuktatására. Ennek a szövetségnek az volt a feladat, hogy visszaállítsa az MSZP-SZDSZ-es időket azzal, hogy a Jobbik átkerül a balliberális oldalra. Ezt a Simicska-Vona-féle árulás tette lehetővé. Simicska és Soros a választási kampányban a duális politikai erőteret próbálta visszavarázsolni. Ezért hozták át a radikális jobb oldalt a balliberális oldalra, ezt kellett az ellenzéki sajtónak levezényelnie. A választási kampányban a főszerkesztők klubja dolgozott a pártvezetők helyett. Eközben jelent meg a hódmezővásárhelyi modell. Semjén szerint az ellenzék tévedett, az önkormányzati szituáció nem ismételhető meg egy parlamenti választásnál.

A kis pártok azzal követték el a hibát, hogy visszaléptek. Amit a ellenzéki pártoktól elvártak, az ellentétes a pártok logikájával. Most éppen azok a médiumok gyalázzák az ellenzéki pártokat a sikertelenségük miatt, amelyet támogatták őket.

Jobbikról a miniszterelnök-helyettes elmondta: Vona hatóköre a magyar gárdától a Spinoza-klubbig, Budaházytól Heller Ágnesig terjedt. Heller Ágnes feladata volt eladni a baloldalnak, ha lehettek reformkommunisták, lehetnek reformfasiszták is. A Jobbik olyan, mint a meghasonlott ház, megtagadta fundamentumát. Ezzel Semjén szerint a történet véget ért.

Semjén Zsolt a baloldalról elmondta, úgy van most, mint a Kisgazda Párt a végjáték idején. A 65 éves korosztály alatt nincsenek szavazói. A szavazóbázisa a természet rendje szerint el fog fogyni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2018. június 18. 23:07
Így igaz: A libsi-bolsi-náci oldal felszámolja magát az Összefosással.
hiúz
2018. június 18. 21:30
Semjén csak kimondja - jól összefoglalja -, amit az elmúlt hónapokban láthattunk. Nem ő tehet róla, hogy az ellenzék tökön lőtte önmagát...
Gregorius
2018. június 18. 18:08
A baloldal lehet, hogy felszámolja magát, ha elfogynak vagy kiábrándulnak a szavazói, de lesz helyette Momentum meg LMP vagy a fene se tudja mi. Egy demokrácia alapja a többpártrendszer.
még fokozza
2018. június 18. 16:36
Ez nem válasz! Nincs olyan, hogy miniszterelnök-helyettes de amikor milliós ajándékokat fogad el akkor meg magánember! Magánélet a szexuális beállítottsága, a családjához fűződő viszony a szabadideje. Ha teljesen érdektelen is a vallása, a politikai meggyőződése, a bőrszíne de a többmilliós ajándékok rendszeres elfogadása KORRUPCIÓ. Tisztáznia kell magát. Ezzel tartozik annak is akit helyettesít és azoknak is akik a politikai értékrendjével azonosulnak. Tisztáznia kell magát! Ezzel tartozik a magyar választóknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!