„Lovas István halálára. Személyesen egyszer, 2000-ben, még szegedi bölcsészhallgatóként, a Móra Kollégiumban találkoztam vele, amikor ott tartott előadást. Mint a baloldalból kiábrándult, hitehagyott exkomcsi liberális feltettem neki néhány provokatív kérdést. Ami meglepett, hogy nekem (illetve mások hasonló kérdéseire is) sokkal lazábban, a túloldal szempontjait figyelembe vevő módon, jóval kevésbé vonalas módon felelt, mint ahogy azt a harcias, irányzatos, szekértáboros cikkei hangvételéből gondoltuk. Emlékszem, az ott ülő Fidesz-híveknek, MIÉP-szimpatizánsoknak nem is tetszett, hogy ennyire puha válaszokat ad. Mintha inkább csalódottak lettek volna.
Még egy személyes élményem van Lovasról. A mórás találkozó után írtam egy cikket a kommunizmus bűneiről. Antikommunista írást, de semmi jobbos, nemzeti vagy vallásos felhang nem volt benne. Liberális kritika volt a baloldal kommunizmusképéről, ennyi. A 168 órának szántam, de ott nem közölték. Erre - mivel már akkor is imádtam a provokatív, sokkoló csínyeket - átküldtem a Lovasnak, valami olyan szöveggel: fogadjunk, hogy nem meri lehozni egy liberális ÉS-szerző cikkét. És lehozta, baszki. Egy betűt nem változtatott rajta. Tegyük hozzá: azután tette ezt, hogy az ÉS-ben volt egy kemény pengeváltásunk. Szóval nem voltunk jóban. Így esett, hogy pályafutásom kezdetén még a Demokrata is közölt tőlem cikket. Lovas véralgebrás írását meg a Népszabi hozta le. Gyanítom, ma már ilyesmi nem történhetne. Hogy mondjuk a Magyar Idők liberális vendégszerzőtől publikáljon. Akkor valahogy szinte mindenki toleránsabb volt. Liberális pályatársam is csak röhögött, hogy PLT a Demokratánál, mik vannak. Senki nem nácizott vagy sorosozott le ezért, egyik oldalon se.
Szóval az ilyen Lovas-élményeim miatt én valahogy sokáig úgy véltem, ő ezeket, amiket ír, maga se veszi komolyan, lelke mélyén ő maga is kiröhögi a rajongóit, illetve zárt körben árnyaltabban beszél. Nehezen hiszem például, hogy röhögés nélkül képes volt leírni utolsó kommentárjai egyikét, melyben a világbékére törekvő eurázsiai rezsimek által létrehozott új világrendet ecsetelte. Ő ennél azért cinikusabb. És hedonistább is, úgy vélem. Emlékszem, azon a mórás közönségtalálkozón is inkább a bicskei házáról meg a kedvenc ételeiről beszélt igazán lelkesen, nem a politikáról. Azt mondta, jó helyen lakik: Miami Beach-ke. Na, ezen még évekkel később is jókat nevettünk a feleségemmel. Lovassal nem lettünk haverok: én is nekimentem jó néhányszor, ő meg volt, hogy külön minisorozatot szentelt nekem a Demokratában közölt nyílt leveleiben. Nem kíméltük egymást. De annyira soha nem tudtam ezt mellre szívni vagy komolyan venni. Úgy éreztem, a politika neki nem annyira hit, mint inkább hecc. Életútját tekintve ő nagyon nem volt az a tipikus Békemenet-gyalogzombi.