Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Egyszerűen túl sokan szavaztak a Fideszre.
„ A választásnak ugyanis nem az volt a fő tanulsága, hogy minden a koordináción, illetve annak hiányán múlott, hanem az, hogy egyszerűen túl sokan szavaztak a Fideszre.
Ha az átfogó koordináció megvalósul, kétharmad ugyan nem lett volna, ahhoz viszont, hogy az ellenzék győzni tudjon, a kormányoldalról is el kellett volna hódítania szavazókat.

Ugyanígy nem mondható politikailag semlegesnek az az értelmezés, hogy április 8-án az összes párt leszerepelt, és bebizonyította totális alkalmatlanságát. Ez, ha nem is a baloldalnak kedvező, de alapjában véve mégis főként a baloldaliakra jellemző olvasat. Azokra, akik ma már nem tudnak azonosulni az MSZP-vel és a DK-val, miközben soha nem tudtak azonosulni a Jobbikkal vagy az LMP-vel.”