Jobban tennénk, ha néha kicsit kussban maradnánk

„Így a hatalom paranoid természete is élesebb megvilágításba kerül. Egy ilyen rendszerben nemcsak az ártatlannak tűnő szavak, de a virágok is könnyen átpolitizálódnak. Ez a folyamat a mai magyar közéletből is ismerős lehet, még ha a rózsákig nem is jutottunk el. Az áthallások mekkora szerepet játszottak a korszak kiválasztásában?

A könyv központi gondolatait nem a jelen inspirálta. Inkább azt próbáltam kutatni, milyen közérzet uralkodik el egy ilyen helyzetben. Ha lehet ilyet mondani, szinte a génjeimben hordozom ezt a közérzetet. Nem csak én születtem diktatúrában, már az anyám is abban szocializálódott. Ezek a korok egyfelől hasonlítanak egymásra, másrészt fontos különbségeket kell köztük tenni. Sok tekintetben teljesen más világot élünk, mégis le tudjuk szúrni a jelzőoszlopokat, amik emlékeztetnek a szabadságfok állandó csökkenésére. Nemrég a kolozsvári könyvhéten jártam, ahol azt láttam, hogy szinte csak a kormány által bőkezűen támogatott írószervezet tagjai szerepeltek a programban. Nem azt nehezményeztem, hogy engem nem hívtak, mert sokkal több szereplési lehetőséget kapok, mint amire valaha számítottam. Inkább a kizárólagosság ijesztő, hogy az értékek helyett politikai oldalakban gondolkodunk. Ez olyan szinten mérgez meg mindent, hogy az ember sokszor úgy érzi: nincs más lehetőség, mint kivonulni a világból, és Homéroszt olvasni.

Ön kivonul?

Nem, együtt dobog a szívem a jelennel, de megőrülnék, ha egyfolytában a világ feszültségeivel kellene összekapcsolódnom. Nem aggódhatok állandóan azon, milyen irracionális jelenünk van, és hogyan tűnnek el a közös értékeink. Egyszer megkérdeztem Esterházy Pétertől, hogy szerepelt-e 2010 óta a közmédiában, és azt felelte: nem. Szerintem ez egészen rémisztő. Ha ő nem szerepel, akkor kijelenthetjük: a kortárs magyar irodalom fontos értékei szorulnak ki a közmédiából. Hogy normális családi életünk legyen, szeressük a munkánkat, vagy tudjunk néha nagyokat sétálni, el kell fordulnunk ezektől az állandó feszültségektől. Úgy elég sivár az élet, ha mindenről ugyanaz a pár politikus jut csak az eszünkbe.

És hogy dönti el, mikor érdemes megszólalni és mikor nem? Nemrég például azon élcelődött egy Facebook-posztban, hogy a Magyar Idők elfelejtette listázni önt a bérből rettegő írók között.

Egyetlen dolgot fogadtam meg: ha van valami mondandóm, azt nem nyomom el, és próbálok legalább 70 százaléknyi őszinteséggel megszólalni, ahogy azt Kukorelly Endre elvárja az irodalomkritikusoktól. De nem akarok állandó megmondóember, vitapartner és céltábla lenni – még ha a karaktergyilkosságoknak virágzik is a kultúrája nálunk manapság. Csak arra figyelek, hogy mikor van mondandóm. És nincs olyan gyakran, mert nagyon sok történést nem látok át. Ritkán érzem, hogy pont én tudok hozzátenni valami újat a témához. Az viszont kétnaponta felmerül bennem, hogy meg kéne szüntetnem az írói Facebook-oldalamat is. Személyes profilom már rég nincs, pont azért, mert sokszor agresszív és nem valóságos beszélgetőtérré vált ez a felület.”