A köpködésről

„Visszaálltak a régi viszonyok.

A baloldal – egyébként helyesen – fölfedezi újra a nép, a szegények, a megalázottak és megszomorítottak iránti elfogultságát, a jobboldal (mind a kormánypárti, mind az ellenzéki, mind a trendi, mind a régimódi jobboldal) abban az értelemben használja a »proli« (vö. »büdös proli«, »büdös paraszt«, vö. Derkovits) kifejezést, mint utoljára a fehérterror idején. Egyre őszintébbek vagyunk. Minden világos.

Hát én is a prolik pártján állok, ne legyen félreértés.

Sőt: ez az állásfoglalás – a konzervatív beszédmód szerint – utópikus. (Remélem, ezt mindenki érti, mert itt nincs helyem fejtegetni.)
Ugyanakkor nincs értelme beleesnünk azokba a hibákba, amelyeket a régi forradalmárok elkövettek – jogunk sincs hozzá, mert ismerjük a következményeket. És nincsen az ancien régime-nek annyi borzalmas gaztette, amennyi a megújulás híveinek akár kisebb bűneit igazolhatná.

Mint látják, én azt se firtatom, hogy »bezzeg Bayer Zsolt miket ír«: az az ő dolga (meg az olvasóié), nekünk a saját hibáinkkal kell elszámolnunk.

Ugyanis csakugyan nem helyes leköpni és lökdösni az igazságtalan, népelnyomó hatalom híveit, és a lelkészeket hagyományosan kímélet illeti még a valódi csatákban is. Megalázni és megijeszteni védtelen embereket mindenképp és mindig helytelen, akkor is, ha a »tettesek« elkeseredett, szerencsétlen, megbántott emberek. (Az is roppantul helytelen, hogy Schmidt Máriára azt ordítják, hogy »hazaáruló«. Schmidt Mária a politikai ellenfelünk, de nem hazaáruló.) Szeretjük és megértjük »a boldogtalanokat«, de ez nem lehet ürügye a pillanatnyi erőfölénnyel (tömeg áll szemben pár emberrel, s a tömeg kis része ennek védelmében durváskodik szembenállókkal) való visszaélésnek. Nem a szegények – alighanem sajnos elkerülhetetlen – agresszivitása mellett állunk, ha meg is értjük, hanem a fölszabadulásuk, szenvedéseik enyhítése mellett.”