Ez a demokrácia? Válasz Jámbor Andrásnak

„Vajon demokrácia-e az, ha egyesek rátámadnak, sértegetnek, leköpnek, emberi mivoltukban megaláznak valakit, valakiket? Vajon igaza van-e Jámbor Andrásnak, aki szerint a megnyomorítottak és megalázottak teljesen jogos dühe zúdult a hatalmat jelképező emberekre?

Nem, kedves András, nincs igazad. Ez nem demokrácia, hanem garázdaság. Nem tudom, kik voltak ezek az emberek és honnan jöttek, vidékiek-e, ahogyan te állítod, valóban megnyomorítottak és ellehetetlenítettek. Ám ha így is van, ha ezen emberek nyomorához, szegénységéhez, kisnyugdíjához, leszázalákolásához köze lenne a magyar kormánynak, attól a nyomoruk, szegénységük, kisnyugdíjuk feljogosítja őket arra, hogy bárkire rátámadjanak, akiket ők a hatalom képviselőinek gondolnak? Ezek szerint mindenki, aki leszázalékolt, aki kisnyugdíjas, akinek a gyermeke külföldre költözött, vagy a devizahitel károsultja, akit bármilyen sérelem ért, nyugodtan nekimehet másnak, akiben nyomorúsága okát véli felfedezni? 

Nem, ez nem jogosít fel senkit ilyen tettre. Ennyi erővel és logikával jogom van elvenni azt, ami a másé. Jogom van leköpni a nálam gazdagabbnak gondolt szomszédot, megütni a jobb kocsival járót, csak azért, mert –úgymond- az élet meghurcolt.  Sőt, jogom van akár virtuálisan, akár fizikailag bántalmazni azt, aki a kormánypártokra szavazott, különösen pedig azt, aki egy önkormányzatnál, állami cégnél dolgozik, aki köztisztviselő, vagy közalkalmazott, mondván, ő is ennek a kormánynak dolgozik.  

Huszár Pál főgondnok, Szenn Péter püspök, Gér András zsinati tanácsos: ők lennének a hatalom képviselői? Vajon ismerték őket a köpködők? És te ismered őket, hogy ilyeneket állítasz róluk? Tudod vajon, hogy Huszár Pál hány, a szocializmus által tönkretett református közösséget, kisnyugdíjasokból, leszázalékolt, az élet által megpróbált, meggyötört emberekből álló gyülekezetet látogatott és támogatott élete, munkája során? Tudod vajon azt, hogy Szenn Péter milyen munkát végez a maroknyi horvátországi magyar között, milyen erőfeszítések közepette dolgozik, tartja életben a rá bízott magyar közösséget? Tudod egyáltalán, hány gyermeket nevel, hogyan él? Tényleg, ők lennének a hatalom képviselői, csak azért, mert választott tisztségüknél fogva eleget tettek a meghívásnak és részt vettek az új országgyűlés alakuló ülésén?

Azt írod, kedves András, hogy te a csürhével vagy. Fájdalom, hogy van egyáltalán csürhe, olyan megvezetett, felheccelt emberek, akik könnyen provokálhatók, befolyásolhatók, uszíthatók. Fájdalom, hogy az ellenzéki vezetők közül senkiről sem tudunk, aki az eset kapcsán gyakorolta volna kedvenc sportját, az elhatárolódást.”