Kifogásgyártás

„Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.

Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai közepette először az ember nem is nagyon értette, hogy mire jó ez a nagy vita. Az idő múlása azonban sok mindent a felszínre hozott. A váratlan fordulatok, valamint a jogi és politikai viták közepette újra beigazolódott, hogy a kihívások mind az egyéni, mind társadalmi életben nemcsak vitát szülnek, hanem új meglátásokhoz is vezethetik a nyitott szívű és jó szándékú embereket. Az emberi érés sarkallói lehetnek.

Egyszóval azt láttuk, hogy az angol állam halálra ítélt egy nagybeteg kisgyermeket. Erről bírósági döntés született, amely ellen nincs apelláta. Láttuk a szülőket, akik mindent megtettek, illetve meg akartak tenni azért, hogy gyermekük életben maradjon. Akit csak tudtak mozgósítottak ügyük mellett. Az állam azonban nem úgy gondolkodott, mint a szülők, sőt a szülőkkel szemben fenntartotta magának azt a jogot, hogy – ártatlan! – gyermekük életéről és haláláról hozzon döntést. Közben imacsoportok szerveződtek, virrasztók imádkoztak a kórház előtt és világszerte. Olaszország pedig állampolgárságot adott neki, hogy a római pápai gyermekkórházba szállítsák, és ott kezeljék. Úgy látszik a bírói gőg ezt sem tudta elviselni.

A kis Alfie esete sok témát elevenített fel. Számomra kiemelkedően szembetűnő és aggasztó az állam beavatkozása a magánéletbe. Valaki mondhatná, hogy ez elkerülhetetlen. Hiszen, ha az állam nem alkalmazna (kényszerítő) törvényeket, ha nem lennének előírások, az anarchia fölemésztené a közösséget. Az ember ugyan közösségre vágyó lény, de nem biztos, hogy közösségépítő is. A közösségépítést tanulni és ápolni kell megküzdve a kiábrándulás számtalan kísértésével. De azt mégsem tudom elfogadni, hogy ártatlan élet megszüntetése felett egy evilági instancia döntsön. Hogy az állam ennyire ellenőrizze polgárait, és hogy beavatkozzon és behatoljon az egyénnek az intim – a teljesen a saját énjének fenntartott területére.

Az én logikám azt diktálja, hogy az élet ura és a halál ura nem lehet az ember.”