„Te most viccelsz? Magyar Bálint? Ő tehet még mindig a dologról?”
Bólintok, de egyértelmű, hogy a beszélgetőtársam azt hiszi, csak viccelek. Aztán hirtelen megdöbben, hogy én ezt komolyan gondolom.
Értetlenkedve kérdez rá, hogy ha a kormánynak volt 8 éve, akkor miért nem tette rendbe az oktatásügyet úgy, ahogyan pedig azt kellett volna, hm? Logikus kérdés, pedig nagyon is
széles körben és komoly mélységekben kellene látni és érteni az elmúlt 30 év folyamatait cigány ügyben,
hogy bárki is megértse, miért látom így.
Nekikezdek, hogy elmondjam legalább a kereteit a dolognak, de amikor szóba kerül a Körút és a 200 értelmiségi, aki foglyul ejtette a közvélekedést, akkor hitetlenkedve megrázza a fejét és jelzi, nem igazán kíváncsi arra, én miként is próbálom megértetni vele a saját álláspontomat. És az az igazán szomorú, hogy a helyében én is így tennék: egy kávé fölött negyedórában nem lehet se megértetni, se megérteni a legfontosabb nemzeti sorskérdések egyikét, főleg akkor nem, ha annak a gyökerei valóban több évtizednyi múltban leledzenek valahol.
Éppen ezért megpróbálkozom vele most itt, hogy ne csak ő, hanem nagyon sokan mások is megértsék, meglássák végre, hogy miből és mi következett, illetve következhet még, ha nem állunk neki azonnal annak a munkának, ami a szocializációs folyamatokon, az oktatáson és a munka világán keresztül kínálja fel, illetve kényszeríti ki a társadalmi felzárkózáshoz szükséges megfelelő válaszokat – elsősorban a roma közösségek túlnyomó többségében.
Magyar Bálintnak engedtessék meg, hogy a jó szándékát ne vonjuk kétségbe. Próbálkozott valamivel, amit az adott korszak adott politikai forgatagában szükségesnek, modernnek, előre vivőnek gondolt. Viszont azzal nem számolt, hogy az általa erőltetett liberális (és mondjuk ki: az elméleti oktatáskutatók által felépített és végletesen populista!) megközelítés szinte egy az egyben akarta kidobni a magyar oktatási/pedagógiai alapokat és berendezkedést, és talán túlságosan is korán szeretett volna olyan közegben egy teljesen új oktatáspolitikát megvalósítani, amely arra még nem volt kész.
Idealizált világot láttak maguk előtt, amelyben nincsenek elcigányosodó iskolák, nincsenek társadalmi különbözőségek az iskolai falak között, a különbözőség minden esetben sokszínű és értékekkel teli, illetve feltételezte minden gyermekről és minden családról, hogy racionálisan gondolkodva, a megkérdőjelezhetetlent megkérdőjelezhetetlennek meghagyva tesz önmagáért. A rászorulók, hátrányos helyzetűek (cigányok) ebben az elképzelt, ideális világban minden helyzetben megértők, együttműködők és pozitívak; a kirekesztők, szegregálók, nem kellően befogadók pedig majd előbb-utóbb térdre kényszerülnek és megértik, hogy milyen az européer, haladó gondolkodás, akár még Mátészalkán is túl.