A középosztályi tiltakozások impotenciája

„A középosztályi tiltakozások Magyarországon 2010 óta képtelenek arra, hogy érdemi kapcsolatba lépjenek, szolidaritást vállaljanak és osztályszövetséget kössenek a néppel (a magyar társadalom nem-középosztálybeli részével: alsó kétharmadával). Amíg ez így lesz, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megdönthetetlen marad.

Politikailag aktív, NER-kritikus, középosztálybeli, nagyvárosi tiltakozóként hajlamosak lehetünk azt hinni, „mindenki tiltakozik”, hiszen szinte valamennyi barátunkat és ismerősünket velünk együtt tiltakozni látjuk. Barátaink és ismerőseink azonban társadalmi, gazdasági, demográfiai helyzetüket tekintbe legnagyobbrészt olyanok, mint mi: politikailag aktív, középosztálybeli, városi tiltakozók. (Éppen ezért ők a barátaink, éppen ezért ők az ismerőseink.) Nem látjuk tehát, hogy e „mindenki” valójában csak a magyar társadalom egy kicsiny véleménybuborékja.

És ami ennél veszélyesebb: nem látjuk, hogy ezt nem látjuk.

Három példa:

Fővárosi lét: jelenleg a magyar állampolgárok körülbelül egyötöde él a magyar fővárosban. Politikailag aktív, NER-kritikus, középosztálybeli, nagyvárosi tiltakozókként kimondatlanul is azt gondolhatnánk: »a főváros az ország«. Nem is tévedhetnénk nagyobbat: ignorálnánk a pluralizmust, hiszen a magyar állampolgárok körülbelül négyötöde nem a fővárosban él.

Diploma: jelenleg a 15 évesnél idősebb magyar állampolgárok 20%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel, egyetemi vagy főiskolai diplomával. Politikailag aktív, NER-kritikus, középosztálybeli, nagyvárosi tiltakozókként (szinte „magától értetődő” módon diplomásként) azt gondolhatnánk: hazánkban jószerivel „mindenki” diplomás, hiszen saját köreinkben lényegileg ezt tapasztaljuk. Nem is tévedhetnénk nagyobbat: ignorálnánk a pluralizmust, hiszen a 15 évesnél idősebb magyar állampolgárok négyötöde nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel.

Középosztálybeli élethelyzet: jelenleg a magyar állampolgárok körülbelül egyharmada él középosztályi életnívón. Politikailag aktív, NER-kritikus, középosztálybeli, nagyvárosi tiltakozókként azt gondolhatnánk: hazánkban „mindenki” ugyanígy él, hiszen a saját köreinkben ezt tapasztaljuk. Nem is tévedhetnénk nagyobbat: ignorálnánk a pluralizmust, hiszen a magyar állampolgárok kétharmada a középosztályi életnívónál rosszabb-bizonytalanabb körülmények között él. Közülük ráadásul közel négymillióan a szegénységi küszöbnek tekintett létminimum alatt élnek.”