A világot két dolog egyszerre tartja fenn: a praktikus kormányzóképesség és a hatalomtól elvonatkoztatott szellemi szárnyalás.
Az ember nem is gondolná, hogy egy olyan ártalmatlannak tűnő fogalom, mint a kötelesség, milyen alapvetően különböző értelmezésekre adhat lehetőséget. Pedig így van.
Az egyik – s talán megszokottabb – értelmezés, hogy a világban vannak eleve létező dolgok, szabályok, s nekünk az a „kötelességünk”, hogy kövessük őket. Ilyen – hogy mást ne mondjunk – például Isten fogalma. A hívő számára Isten elismerése és követése kötelesség, és föl sem merül benne, hogy ennek másképpen kellene lennie. Az ilyen értelmezés lényege, hogy van valami eleve adott autoritás, s a mi dolgunk, hogy ehhez a létezőhöz, ehhez a készhez – voltaképp passzívan vagy akár megadóan – viszonyuljunk.
A másik – kevésbé megszokott – értelmezés a világot nem az eleve létezőhöz való viszonyulásunk mentén akarja megragadni. Talán a legszemléletesebben Immanuel Kant fogalmazza ezt meg, amikor az örök békéről beszél. Ennek kapcsán azt mondja ugyanis: másodlagos kérdés, hogy az örök béke lehetséges vagy nem lehetséges. Viszont úgy kell cselekednünk (kötelességünk, hogy úgy cselekedjünk), mintha lehetséges lenne. „Tégy meg mindent ezért a nagy célért – mert ez kötelesség”.
Amint látjuk: az első megközelítésben a világ passzívan szemlélődik, és itt a kötelesség a már létező el- és befogadását jelenti. A másodikban ellenben a világ aktivitásunk tárgyaként van felfogva, s itt
Fontos a jelenkort is a kötelesség-fogalom kontextusában látnunk. Nem túlzunk, ha azt mondjuk: mutasd meg, hogyan értelmezed a „kötelesség” szót, és megmondom, melyik világnézet, melyik világértelmezés híve vagy!
Ha mindezt a mai Magyarországra aktualizáljuk, s az Orbán-kormány tartós hatalmára keressük a magyarázatot, azt mondhatjuk: pillanatnyilag sokkal több az olyan ember, aki a kötelességet a már létező dolgokhoz való alkalmazkodásként értelmezi; mint az olyan, aki egyenként cselekedni akar egy egyelőre ismeretlen világ létrehozásáért.
A politikai dimenzióban tehát a kötelesség első felfogásának hívei győznek. A szellemi dimenzióban azonban a kötelesség második felfogásának hívei revánsot vesznek. Az elsőből meggyőző gyakorlati többség, a másodikból az „univerzális jó” iránti cselekvési vágy többsége következik.
A kettő látszólag fényévnyire van egymástól, hiszen hogyan is lehetne egy nevezőre hozni a konzervatív passzivitást és a liberális világ-átalakítást. Hát, éppen így. Éppen az által, hogy a világot két dolog egyszerre tartja fenn: a gyakorlatiasság és az elvontság. Vagy másképpen: a praktikus kormányzóképesség és a hatalomtól elvonatkoztatott szellemi szárnyalás.
Így hát a két kötelesség-értelmezés nem kizárja, hanem kiegészíti egymást, még ha a felek ezt nem is tudják, és olykor a pokolra kívánják (netán pokolra is küldik) egymást.
Marcin Romanowski a Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszterrel történtek kapcsán rámutatott, hogy „amit most Magyar Péter »a „magyar Tusk« meghirdet, a maga »elszámoltatásával«, az már Lengyelországban gyakorlatban is látható.
Ezt a célt szolgálja az USA erőfeszítése a béke érdekében, de nem segíti az az ötlet, hogy az Európában zárolt orosz vagyonokat felhasználják Ukrajna támogatására.
Örökre vállalhatatlanná vált, miközben még nála is mélyebbre süllyedtek azok, akik mindezt látva, viccesnek találták és beszámolóikban ironizáltak a látottakon.
Felvételek bizonyítják, így rontanának rá a nyugdíjrendszerre Magyar Péter szakértői és politikusai.
Egy ócska libernyák s…ggfej megpróbálja provokálni a magyar férfit, de felsül.
Bovier György, fővárosi képviselő egy az egyben kijelentette Bohár Dánielnek, hogy nem terveznek nyugdíjemelést.
A Zöldek és Munkáspárt szövetségének jelöltje azonnal távozott a gyenge szereplést követően.
