A kötelesség két fogalmáról és a pokolról

2018. május 24. 09:32

A világot két dolog egyszerre tartja fenn: a praktikus kormányzóképesség és a hatalomtól elvonatkoztatott szellemi szárnyalás.

2018. május 24. 09:32
Csizmadia Ervin
Méltányosság

Az ember nem is gondolná, hogy egy olyan ártalmatlannak tűnő fogalom, mint a kötelesség, milyen alapvetően különböző értelmezésekre adhat lehetőséget. Pedig így van.

Az egyik – s talán megszokottabb – értelmezés, hogy a világban vannak eleve létező dolgok, szabályok, s nekünk az a „kötelességünk”, hogy kövessük őket. Ilyen – hogy mást ne mondjunk – például Isten fogalma. A hívő számára Isten elismerése és követése kötelesség, és föl sem merül benne, hogy ennek másképpen kellene lennie. Az ilyen értelmezés lényege, hogy van valami eleve adott autoritás, s a mi dolgunk, hogy ehhez a létezőhöz, ehhez a készhez – voltaképp passzívan vagy akár megadóan – viszonyuljunk.

A másik – kevésbé megszokott – értelmezés a világot nem az eleve létezőhöz való viszonyulásunk mentén akarja megragadni. Talán a legszemléletesebben Immanuel Kant fogalmazza ezt meg, amikor az örök békéről beszél. Ennek kapcsán azt mondja ugyanis: másodlagos kérdés, hogy az örök béke lehetséges vagy nem lehetséges. Viszont úgy kell cselekednünk (kötelességünk, hogy úgy cselekedjünk), mintha lehetséges lenne. „Tégy meg mindent ezért a nagy célért – mert ez kötelesség”.

Amint látjuk: az első megközelítésben a világ passzívan szemlélődik, és itt a kötelesség a már létező el- és befogadását jelenti. A másodikban ellenben a világ aktivitásunk tárgyaként van felfogva, s itt

kötelességünk, hogy a magasztosért, az általunk jónak gondoltért folyamatosan, a felmerülő nehézségeket leküzdve cselekedjünk.

Fontos a jelenkort is a kötelesség-fogalom kontextusában látnunk. Nem túlzunk, ha azt mondjuk: mutasd meg, hogyan értelmezed a „kötelesség” szót, és megmondom, melyik világnézet, melyik világértelmezés híve vagy!

Ha mindezt a mai Magyarországra aktualizáljuk, s az Orbán-kormány tartós hatalmára keressük a magyarázatot, azt mondhatjuk: pillanatnyilag sokkal több az olyan ember, aki a kötelességet a már létező dolgokhoz való alkalmazkodásként értelmezi; mint az olyan, aki egyenként cselekedni akar egy egyelőre ismeretlen világ létrehozásáért.

A politikai dimenzióban tehát a kötelesség első felfogásának hívei győznek. A szellemi dimenzióban azonban a kötelesség második felfogásának hívei revánsot vesznek. Az elsőből meggyőző gyakorlati többség, a másodikból az „univerzális jó” iránti cselekvési vágy többsége következik.

A kettő látszólag fényévnyire van egymástól, hiszen hogyan is lehetne egy nevezőre hozni a konzervatív passzivitást és a liberális világ-átalakítást. Hát, éppen így. Éppen az által, hogy a világot két dolog egyszerre tartja fenn: a gyakorlatiasság és az elvontság. Vagy másképpen: a praktikus kormányzóképesség és a hatalomtól elvonatkoztatott szellemi szárnyalás.

Így hát a két kötelesség-értelmezés nem kizárja, hanem kiegészíti egymást, még ha a felek ezt nem is tudják, és olykor a pokolra kívánják (netán pokolra is küldik) egymást.

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2018. május 24. 18:41
igazi libsi szómutyi! Csizmadia Ervintől én még egy értelmes, világos gondolatot nem hallottam. Locsog, fecseg, mint Béndek Péter!!
annamanna
2018. május 24. 14:12
Dalí: köztem és egy bolond között az a különbség, hogy én nem vagyok bolond. Dalí azért nem volt bolond, mert alapvetően elfogadta a világot, a valóságot olyannak, amilyen. Aki a valóságot nem fogadja el olyannak, amilyen, az elmebeteg. Lehet a valóság ellen küzdeni, de mindig a valóság fog nyerni. A valóság elfogadása nem zárja ki a kreativitást. Tolkien írt erről egy tanulmányt: ő maga nagyon reméli, hogy a műve (Gyűrűk Ura) a valóságból ered és oda folyik vissza. De ez nem zárja ki azt, hogy Isten az embert felruházta az "alteremtő" képességével; a kreatív alkotás révén képes az ember "alteremtővé", Isten munkatársává válni, ezzel töltve be a legmagasabbrendű pozíciót a teremtett lények között. Ray Bradbury a Fahrenheit 451-ben elmélkedik arról, hogy annál jobb egy műalkotás, minél mélyebb rétegben ragadja meg a valóságot. Vagyis a kreatív műalkotás kötődik a valósághoz, attól egyáltalán nem szakad el. Az ember csak alteremtő lehet, teremtő nem. A kreatív alkotással létrehozhat valami teljesen újat, de amit létrehoz, az akkor lesz zseniális és nem elmebeteg elme szüleménye, ha a mű a valóságból ered és oda folyik vissza. A két elv között tehát nincs ellentmondás, sőt: a két elv csak együtt igaz. Minél inkább biztos, hogy valaki képes megérteni és tiszteletben tartani a valóságot, annál inkább biztos, hogy felszabadul a kreatív alkotásra; a műve annál kreatívabb lesz, minél mélyebben képes megragadni a valóság lényegét.
Antigoné
2018. május 24. 09:49
"hogyan is lehetne egy nevezőre hozni a konzervatív passzivitást és a liberális világ-átalakítást". Nem gondoltam, hogy pusztán egy elméleti konstrukció kedvéért Csitzmadia is képes ilyen fokú leegyszerűsítésre. Árnyaltabb megközelítést szoktunk meg tőle.
vendelin
2018. május 24. 09:48
Isten el- és felismerése nem kötelesség, hanem kegyelmi adomány. A követése pedig ebből az adományból következő belső késztetés. Hívás. Kant kötelesség értelmezése pedig szerintem nem kizárólagosan liberális. Lehet konzervatív olvasata is. Példa: mindegy, hogy lehetséges-e nemzetállamok szabad értékközösségén alapuló Európai Unió, nekünk kötelességünk úgy cselekedni, mintha ez lehetséges lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!