„A muzulmán migránsok tömege, az őket mozgató világ-összeesküvést megszemélyesítő spekuláns tökéletes ellenségnek bizonyult, már csak azért is, mert a valóság elemeinek ügyes csoportosítgatására, a 2015-ös krízis emlékének elevenen tartására valóságos propaganda-hadsereget épített fel és működtet közpénzek tízmilliárdjainak elégetésével Orbán Viktor kormánya. A déli határt ostromlók elpárolgásával aztán egyre jobban el kellett rugaszkodnia a valóságtól ennek a roppant gépezetnek, amely végül egy alternatív világot épített fel. A menekültáradat éppen jókor jött a kormánynak, ám a választás felől nézve talán túl korán is. Mostanra mintha fáradni látszana a riogatás; minél nagyobbat tódít a kormány és sajtója, annál inkább kilóg a lóláb. Egyre izzadságosabb munka valós fenyegetésként ábrázolni a migrációt és a nemzetközi hatalmak áskálódását. Ráadásul a kampány idejére derült ki, hogy a menedékkérők befogadása a hangzatos szólamok dacára folyamatos, a kötvénymigránsok pedig valós kockázatot jelentenek.
Akinek sok az ellensége, barátokra is nagy szüksége van. És Orbán Viktor már nem nagyon válogat. Az Európai Néppárt Fidesz iránti lelkesedése mérsékeltnek mondható, Brüsszellel és a nagy befolyású uniós tagállami vezetőkkel megromlott a viszony, Amerikával sem lett jobb Trump megjelenésével. Maradnak a nyugat-európai szélsőjobb figurái – akik néhol erősödhetnek, de áttörésük várat magára –, a változékony hangulatú visegrádi partnerek és a Putyinhoz hasonló autokrata vezetők. Ám itt a NATO- és EU-tag Magyarország barát-ellenség felismerő rendszere mintha végképp összezavarodott volna – legalábbis a papíron szövetségeseink így látják –, amely állapot tartósan nem maradhat következmények nélkül.”