Maradok kettős célkeresztben

„Amikor Hajdú Péter először fogott perbe, megkezdve öt éven át tartó jogi terrorhadjáratát, a 444 szerzői nem hogy újságírói szolidaritást nem tanúsítottak, hanem gúnyoltak és lesajnáltak. Így fogalmaztak: »Ha Ruttner György is beszáll a buliba, ez a celebrity deathmatch lesz az év párnacsatája.«

Olyan jogokét küzdöttem, amelyekkel a 444 is nap mint nap él, csak hát a négyesével-hatosával zajló pereket bizonyára nehéz komolyan venni, ha az újságíró vitriolos klaviatúrája mögött egy milliárdos bevételű cég milliárdos befektetői állnak. Így esett meg, hogy a 444 szerkesztőségében köptek az én sajtószabadságomra meg az én anyagi biztonságomra. Akkor még nem érezték olyan fontos értéknek a szolidaritást, mint most, amikor a cikkeik alatt az olvasóiktól alamizsnát tarhálnak, hogy – iparági pletyka szerint – sztárgázsikért gyárthassák tovább kétes minőségű anyagaikat.

Ha pert nyertem Hajdú Péterrel szemben, az nem volt hír. Ha vesztettem, akkor sem futotta többre, mint gúnyolódásra és álságos összemosásra – hisz én se vagyok különb, mint a rákbeteg gyerekekből reklámpénzt sajtoló, Fidesz-közeli oligarcha. Demonstrálták rajtam, hogy járnak azok, akik nem a balliberális kurzus védőszárnyai alatt folytatnak ellenzéki újságírást.

Most, hogy a persorozat lezárult, a párnacsata pedig megjárta az Alkotmánybíróságot, amely fontos, általános érvényű, a véleménynyilvánítás szabadságát tágító határozatot hozott, a 444 szerkesztői büszke önérzetet tanúsítva nem számolnak be róla. Hírként kezelték, hogy bepereltek, hírként kezelték, ha vesztettem, de amikor az Alkotmánybíróságon győz az ügyem, az nem hír. Úgy tűnik, túl sokszor kérdeztem meg, hogy ebben a nagyon progresszív, liberális szellemi műhelyben miért ilyen kevés a női újságíró. Úgy tűnik, túl sokszor kérdeztem meg, hogy a szerkesztőségben uralkodó, nemek közti bérkülönbség miért nem nyilvános. Úgy tűnik, túl sokszor kérdeztem meg, hogy a 444-nél vajon érvényesül-e az egyenlő munkáért egyenlő bér elve. Úgy tűnik, túl sokszor kérdeztem meg, hogy miként lehet szüksége adományokra az egyik legvagyonosabb tulajdonosi háttérrel rendelkező orgánumnak – nem volna az a pénz jobb helyen kisebb és nem piaci alapon működő műhelyeknél, amilyen mondjuk az Átlátszó szerkesztősége?

Ha a TASZ vagy a Magyar Helsinki Bizottság érte volna el ugyanezt a győzelmet, a 444 szerkesztői körbeünnepelnék a hős jogvédőket. Amint azonban olyasvalaki nyer, akivel nem szimpatizálnak, máris hamisítják a valóságot, építik a párhuzamos Univerzumot, ahol csakis Soros-civilek folytatnak jogvédelmet, a párhuzamos Európát, ahol nincsenek no-go zónák, a párhuzamos Magyarországot, ahol az LMP meg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt miatt vesztett az ellenzék, és véletlenül se az MSZP meg a Gyurcsány miatt. Enyhén szólva sem vagyok jó viszonyban az indexes Varga Attilával, aki öt éve – amikor Hajdú Péter perek tucatját zúdította rám – még cicaharcnak nevezte a médiaoligarcha egzisztenciális megfélemlítésemre tett kísérletét. Akárhogy is: ebben a Sixxben volt annyi emberi és szakmai minőség, hogy kilépjen ebből a narratívából, és ma már a szólásszabadság győzelmeként ünnepelje az Alkotmánybíróság döntését. Nem miattam, hanem a személyem ellenére. Ez a nagyvonalúság és ez az alapvető tisztesség hiányzik a 444 szerkesztőiből. Minden demokratikus érték, minden liberális póz, ahogy minden feminista gesztus csak eszköz számukra, hogy felváltva csapolják a Gyuri bácsi meg az olvasóik bankszámláit. Kényelmetlen kérdéseket tettem fel, úgyhogy már nem is hír az Alkotmánybíróság határozata arról, hogy ki a közszereplő – pusztán mert a Hajdú Péter az, és hát ezzel én érveltem tizenkét per folyamán? Hát így tájékoztat a 444?

Egy biztos, Uj Péter szerkesztőinek egyetlen rossz szavuk nem lehet a kormányzati lakájmédiára: a Tényekre, az Origóra, a 888-ra. Épp úgy működnek, mint az a közmédia, ahova Fábry Sándor nem hívhatott be, mert a nevemet egy nersevik cenzor feketelistára tette. Maradok a kurzusok közti térben, kettős célkeresztben, a Kutyapárt társaságában. Itthon vagyok.”