Vegyétek fel a mandátumotokat, és politizáljatok!

„A pártok hamar nyilvánvalóvá tették, hogy be fognak ülni az Országgyűlésbe. S bár több formáció is indítványozta, hogy legyenek egyeztetések az esetleges együttműködésről, az ezt kísérő koreográfia valahonnan nagyon ismerős. A demokratikus pártoknak össze kell fogniuk – mondja az MSZP. Nem lehet megkerülni a legnagyobb ellenzéki frakcióval rendelkező Jobbikot – így az LMP. A Jobbikról és a DK-ról pedig eleve tudjuk, hogy nagyon nehéz elképzelni olyan konstrukciót, amelyben mindketten arcvesztés nélkül benne lehetnének.

Olyan nagy baj ez? Nem feltétlenül. Az persze nem szerencsés, ha az április 8-i sokk hatására aktivizálódott választók csalatkoznak az elvárásaikban. De lehet, hogy célszerűbb lenne reális elvárásokat megfogalmazni, amelyek jobban tekintettel vannak a politika természetére.

És ez nem pusztán mentálhigiénés szempontból, a csalódás elkerülése végett lenne fontos, hanem az eredményesebb ellenzéki építkezés szempontjából is.

Nem elég a hétvégi ellenzékiség

Mi kell a politikához? Ugyanaz, mint a háborúhoz: pénz, pénz, pénz. S tekintve, hogy a Fidesznek végtelen mennyiségű van belőle, meglehetősen irracionális azt követelni, hogy az ellenzék mondjon le a számára törvényesen biztosított forrásokról.

Lássuk be: a mandátumok felvételének ez az elsődleges tétje. Az újabb kétharmad tükrében érthető minden pártellenes indulat, de választást jelen tudásunk szerint pártok szoktak nyerni. Ahhoz pedig, hogy erre legalább elméleti esély legyen, szükség van olyan emberekre, akik professzionális módon foglalkoznak a politikával. És ez nem csupán a parlamenti képviselőket jelenti: amikor a politikusok felveszik a mandátumukat, forrásokat és pozíciókat kapnak ahhoz, hogy a nekik dolgozó szakértőket, jogászokat, egyéb politikai munkatársakat elhelyezzék.

A parlament munkájában való részvételt inkább innen érdemes nézni, mintsem onnan, hogy az ellenzéki politikusok csak azért ülnek be, mert ott legalább meleg van, és persze ki az a bolond, aki lemondana a »milliós« fizetésről.

Attól, hogy akadnak megélhetési politikusok is, még nem lesz kevésbé szükség olyan emberekre, akik főállásban foglalkoznak politikával. Enélkül ugyanis csak a hétvégi ellenzékiség marad: az egyéb kereső foglalkozás mellett, mintegy mellékállásban vagy hobbiból folytatott közéleti tevékenység. Ez egyáltalán nem lekicsinylendő dolog, ezt gyakorolják – jobb esetben – a manapság annyit emlegetett civilek. De a civil szféra hiába képes számottevő eredményeket elérni, nyomást gyakorolni a pártokra vagy akár egyes területeken jobban teljesíteni, mint az állam, kormányt váltani nem fog. Különösen akkor nem, amikor rossz idők járhatnak a komolyabb forrásokat mozgósítani képes civil szervezetekre.

Vagyis a reális követelés nem az lenne, hogy a képviselők ne vegyék fel a mandátumukat, hanem az, hogy az ebből származó többletpozíciókat és lehetőségeket használják fel minél okosabban.”