„Dupla zárójelbe ágyazott lábjegyzetbe került minden olyan mondat, amelyet bármelyik – úgynevezett – demokratikus ellenzéki politikus mondott az elmúlt négy évben. Ebből adódóan az a legtermészetesebb, hogy most minden egyes – elvileg a baloldalra sorolt – vezető lemond tisztségéről; vö. ha valamilyen fatális félreértés folytán ragaszkodik posztjához, gyorsan átgondolja életét és munkásságát, s még ma eleget tesz a kérésnek.
Te is, Feri.
Ha volt is ezeknek a politikusoknak üzenetük, nem jött át; permanens ketrecharcukból fakadó káosz annál inkább.
Az eredmény látszik: köszönjük szépen, a játéknak vége.
Pedig annál magasabb labda ellenzéki politikus előtt/fölött aligha volt még, mint amilyet a kormánypárt adogatott fel folyamatosan 2010, no pláne 2014 óta.
Tudniillik az ország – immár – végképp teljhatalmú urának, Orbán Viktornak nem Magyarország volt az első, hanem az a családi, baráti, haveri kör, amelyet esztendők alatt szépen helyzetbe hozott és felfuttatott, kivételes lehetőséget teremtve ezzel bármilyen, a politikájával szemben felkínálandó, világos, tömegek számára vonzó alternatívának, annak folyamatos, egységes sulykolására, végeredményben egy új világ megalkotására és elfogadtatására.
Ez nemhogy nem sikerült: abszolút kudarccal végződött.”