Figyelmeztetett a szenátor: titokzatos drónok repkednek New Jersey felett
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a bejelentett drónészlelések nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági fenyegetést jelentenének.
Három napig alkalmazta a The Atlantic című magazin Kevin D. Williamsont, az ismert texasi konzervatív kommentátort, majd egy ellene zajló baloldali médiahadjárat után kirúgták – egy négy évvel korábbi, abortusszal kapcsolatos Twitter-üzenete miatt. Williamson a Wall Street Journalban elemzi saját kirúgását, rámutatva, hogy a feminizmus egyáltalán nem olyan marginális, mint képviselői hirdetik, és hogy a közösségi médiában a törzsi szemlélet az uralkodó. A fő kérdés, hogy „közülünk való”-e valaki.
Április 2-án vették fel a The Atlantic című laphoz, április 5-én pedig már ki is rúgták. Négy napig dolgozott a tekintélyes amerikai magazinnál a márciusban a National Review nevű, konzervatív laptól 10 év szerkesztői munka után átcsábított Kevin D. Williamson.
Pedig amikor a texasi Austinban tartott South by Southwest fesztiválon Jeffrey Goldberg Atlantic-főszerkesztő meg próbálta győzni Williamsont, hogy igazoljon át hozzájuk, Williamson figyelmeztette: amint leszerződteti, el fog kezdődni a kampány, hogy rúgja ki.
Williamson elbocsátásának oka pedig nem is beköszönő cikke volt, hanem egy négy évvel ezelőtti hat szavas twitterüzenet, és az erről szóló podcast. Ebben Williamson arra a szokásos abortuszpárti érvre válaszolt, miszerint az életpártiaknak nem szabadna olyan komolyan venni azt az érvét, hogy az abortusz egy ártatlan élet kioltása, ha nem vonják le a következtetést, és nem hajlandóak ezért büntetőjogilag felelősségre vonni az elkövető nőt. Williamson szerint ez hülye érvelés, mindenesetre annyit válaszolt: „I have hanging more in mind.” Azaz: „Ennél többre gondoltam.”
Természetesen – mint kirúgásáról szóló, már a Wall Street Journalban megjelent cikkében írja – ez nem közpolitikai ajánlás volt a halálbüntetés bevezetésére, ahogy sokan értették, hanem csak trollkodó, retorikai húzás. De hát amúgy is értjük. Legalábbis mi. Az amerikai baloldal azonban mindent ugyanolyan komolyan vesz, főleg, ha valamit fegyverként lehet alkalmazni konzervatív kommentátorok kirúgásának előmozdítására. Bónusz: Williamson rengeteg írásából kiderül egyébként, hogy ellenzi a halálbüntetést.
Williamson WSJ-s cikkében leszögezi: a mai korban, amikor a nézőpontok sokszínűségét divatos hangsúlyozni, az életpárti, abortuszellenes álláspont meglehetősen marginális hangot képvisel. Az Atlantic szerkesztői a South by Southwesten a médiadiverzitásról szóló kerekasztal-beszélgetésen mégis arról beszéltek, hogy mennyire marginális hangot képviselnek az amerikai médiában a feministák és más kisebbségi nézőpontok.
Mindezt úgy, hogy az adott beszélgetést a Female Quotient nevű feminista szervezet rendezte. Ezt a feminista csoportot pedig a következő multicégek támogatják: Google, PepsiCo, AT&T, NBCUniversal, Facebook, UBS, JPMorgan Chase bank és a Deloitte.
„Ha tudni akarod, hogy éppenséggel kinek a kezében van a hatalom a társadalomban és ki marginalizált, kérdezz rá, milyen eszméket szponzorál a Google és a Pepsi, illetve milyen eszmékért fognak kirúgni” – jegyzi meg Williamson.
Hozzáteszi: Goldberg egyébként a színpadról lejövet elég sokat ironizált a politikailag korrekt beszédmódon, megjegyezve például, hogy ő sem elég interszekcionális. Williamson szerint mindez azonban nem olyan vicces. Goldber úr ugyanis eléggé beágyazott személyiség, jó kapcsolatokkal. a texasi Williamson és társai azonban vidéki konzervatívok,
Mindenesetre azután, hogy felvették az Atlantichoz, az abortuszpárti Naral nevű szervezet azonnal támadásba lendült, mondván, Williamson felakasztatná minden negyedik amerikai nőt (ugyanis átlagosan 45 éves koráig minden negyedik amerikai nőnek lesz abortusza).
A médiakampány Williamson ellen olyan lapokban folyt, mint a New York Times, a Washington Post, a New Republic, a Slate, a Huffington Post, a Mother Jones és a Guardian. Egyet nem csinált meg senki a támadók közül: nem kérdezték meg Williamsont – az egyetlen kivétel – írja Williamson – a Vox riportere volt.
Ahelyett, hogy megkérdezték volna Williamsont, a balos aktivista szerzők átnézték több száz cikkét, és kimazsolázták belőle a számukra legfelháborítóbb részeket, majd diadalmasan felmutatták az „oknyomozás” eredményét – mintha a cikkek nem lettek volna eleve nyilvánosak.
Williamson kritizálói azonban
Olyanokat, amelyeket sosem írt le. Matt Bruenig balos aktivista, a Demos nevű szervezet volt jogásza például egy rasszista kijelentést fabrikált és adott Williamson szájába – később azt állítva, mindez csak szatíra volt. De addigra már elterjedt a Twitteren, hogy ezt a konzervatív kommentátor írta le.
És persze az Atlanticnak számos ellentmondásos szerzője van. Egyikük Ta-Nehisi Coates, aki a rasszizmus témájának egyik ,legismertebb, kemény szavű publicistája a baloldalon. És írt ide Christopher Hitchens is, aki baloldali volt, de erősen kritizálta az iszlámot. Amikor Williamson erre figyelmeztette Goldberget, a válasz az volt: „Igen, de Hitchens közénk tartozott. Te nem”.
Williamson szerint ez nagyon is tipikus. Nem az a kérdés, hova ír valaki, vagy hogy mit ír, mit gondol az abortuszról és a halálbüntetésről. Hanem hogy hová tartozik.
A Twitteren és a közösségi médiában elterjedt a törzsi szemlélet – vonja le a Wall Street Journalban megjelent cikkében a következtetést Kevin D. Williamson, hangsúlyozva: az újságírás nem adhatja meg magát a Twitter-csőcseléknek.