Miért olyan a mai jobboldal, amilyen?

Csizmadia Ervin

Miért olyan a mai jobboldal, amilyen?

Az „én könyvem”, amelyből mindez megtudható

Szokták mondani emberek, hogy ha egy lakatlan szigetre kerülnének, a Bibliát vinnék magukkal. Nyilván mert annyira egyetemes, annyira átfogó, hogy belőle minden kiolvasható, és a rögmagányba kényszerült ember nem csak vigaszra találna, de menten a világ közepének is érezné magát.

De ha egy merész ugrással máris azt kérdezzük: mit vinnénk magunkkal, ha elvonulnánk, hogy megértsük és megírjuk a magyar jobboldal helyzetjelentését, akkor már korántsem lenne olyan egyszerű a helyzet.

Biztos vannak, akik Magyar Bálint szellemi termékét, a maffiaállamos trilógiát vinnék magukkal, vagy épp Ungváry Rudolf „fasiszta mutációs” alkotásait. És sorolhatnánk vég nélkül, hogy a Fidesz értelmezői milyen könyveket és tanulmányokat csapnának a hónuk alá.

Nincs okom bántani őket ezért. Ők is épp olyan megfigyelői a politikának, mint én, ők is látnak, amit látnak, és a látottakból tapasztalatokat szűrnek le. De szabadjon annyit megjegyeznem: a forgalomban lévő Fidesz-értelmezések – félek – a lakatlan sziget emberének kíváncsiságát sem töltenék be. Merthogy (ismét csak bocsánat) semmit nem magyaráznak meg.

Ezért hát elmondom, mi lenne az én „egy könyvem”.

Nos, Joó Tibor: 1940-ben írott, A magyar nacionalizmus című műve lenne az. És azt is elmondom, miért ez. Azért, mert ennél áttetszőbben másnál nem láttam megvilágítani egy történelmi folyamatot, s e folyamaton belül egy állandóságot.

Kezdjük a folyamattal. A folyamat Magyarországnak a nyugati kultúrkörbe való bekapcsolódása, sőt integrálódása. A szerző szépen leírja, mit jelentett ez, s hogy Magyarország István király óta európai ország, és törekszik is arra, hogy az legyen. Az állandóság viszont az, hogy miközben Magyarország európaizálódik, mindig megmarad nomádnak.

A szerző azt állítja, hogy nincs még egy olyan ország, amelyben ez a kettősség meglenne, és igaza is van. Ebből a kevert konstrukcióból következik továbbá a nemzetfogalom speciális jellege. a magyar nemzetfogalom nem olyan, mint a nyugati. A magyar nemzetfogalom a birodalom-fogalom része, míg a nyugatiban a nemzet önálló entitás.

Rendkívül érdekes, ahogyan Joó levezeti az Intelmek közismert tételét: „az egynyelvű ország erőtlen és gyenge”. Ezt a félmondatot akár manapság is szokták idézni például a jelenlegi kormány migrációs politikájával szemben, amely éppenséggel a „soknyelvűség” ellenében az „egynyelvűséget” erőlteti. Vagy másképpen nem akarja a népek keveredését.

Joó elmondja, hogy az Intelmek, amikor a soknyelvűséget hangoztatja, a nomád magyar hagyományt követi, amikor is kvázi birodalmi keretek között számos nép élt egymás mellett. „A birodalom lényege az, hogy sohasem nemzeti, hanem nemzetek fölötti állami kötelék” – írja Joó, és megjegyzi még, hogy Nyugaton, a római birodalom bukása után a barbár népek törzsenként (kvázi a későbbi nemzetek előképeként) telepedtek le. Így teát a soknyelvűség Magyarországon a birodalom régi hagyománya, míg Nyugaton ilyen hagyomány nincs vagy csak kevésbé. Szó sincs tehát arról, hogy a Nyugaton szerveződő államokon belül (mint ezt esetleg sokan vélnék) különféle népek élnének együtt. Sőt ellenkezőleg: a nyugati nemzetek sokáig arra törekszenek, hogy nemzeti értelemben egységesítsék magukat, s ennek lesz végterméke a felvilágosodás korában létrejövő (és persze Kelet-Közép-Európának is mintát adó) nemzetállam.

Ám ennek a nyugati típusú nemzetállamnak az itthon történő adaptációja – folytatja Joó – nem továbbfejleszti, hanem éppen lerombolja a másfajta magyar nemzetet, amely – mint láttuk – mindig birodalmi keretben működött.

Fontos még kiemelni, hogy a szerző a középkort és a kora újkort, az univerzalizmust, ellenben a felvilágosodással kezdődő időszakot a partikularizmus időszakának tekinti. A birodalmak egyfajta vallási értékeken alapozódó univerzalizmust képviseltek, amelyek helyébe az egyes nemzetállamok partikuláris – és materiális – önzése lépett.

A válságot az okozza (s éppen a reformkortól), hogy az addig nem teljes (a nyugati értékeket és a nomád hagyományokat egyesítő) fejlődés letér az útjáról, s immár a teljes nyugatosodás válik kiemelt céllá. Ez viszont a legneuralgikusabb ponton élezi ki a viszonyokat: a soknemzetiségű birodalom szintjén. Magyarán: a nemzetállam nyugaton könnyűszerrel alakul ki, hiszen a fejlődés évszázadai ebbe az irányba mutattak, míg Magyarországon a fejlődés egy sajátos modellje, a több nemzetiség egymás mellett élése alakult ki. Most azonban a nemzetállam óhatatlanul létre akarta hozni a reprezentatív magyar nemzetet, és ez a többi itt élő népcsoportot is hasonló irányokba mozdította el.

Ezért – vonja le a következtetést – a nemzetállam itt épp ellenkező hatással járt, mint amott.

Nyugaton aztán mindebből levezethetők a különféle ideológiák és eszmeáramlatok, de legalábbis a két alapvető: a liberalizmus és a konzervativizmus. Mindkettő a boldog, a kivívott nemzeti lét ideológiája, és mint ilyenek, az önálló nemzeti lét eszmei alternatívái. De válhatott-e ilyen alternatívává e két irányzat ott, ahol a nemzet egészen mást jelentett, mint Nyugat-Európában, és ahol a birodalom egy másfajta tradíciót alakított ki?

Itt már – s bocsánat, hogy eddig húztam a tényleges választ – nyakig abban a kérdésben vagyunk, hogy miért olyan a magyar jobboldal, amilyen. Adjuk is meg tehát a tételes választ.

Először is akik azt szeretnék, hogy Magyarországon is épp olyan konzervativizmus legyen, mint amilyen nyugat-Európában, azok elfeledkeznek a fent bemutatott (nyugatos és nomád) kettős hagyományról. De nem is pontos ez a megfogalmazás, hiszen szó sincs elfeledkezésről. Merthogy soha nem is ismerték Magyarország reformkor előtti történelmét! Fogalmuk sincs arról a hagyományról, amelyről beszél, illetve azt gondolják, hogy a magyar történelem azonos a progresszióval. Ily módon abba a reformkor és a dualizmus bizonyos korszaka tartozik bele, ideológiai értelemben pedig a nemzeti liberalizmus, majd pedig a polgári radikalizmus és később a szociáldemokrácia. Ami ezeken túl van, az nem létezik vagy legfeljebb negatív, visszahúzó erőként érvényesül.

Nyilvánvaló, hogy ilyen megközelítésből a Fideszből semmi nem lesz érthető, illetve csak annyi, hogy valami nagyon fura, nagyon anakronisztikus képződmény, ami olykor a Horthy-, máskor a Kádár-korszakra emlékeztet, vagy épp a kettőre együtt. De a maffiaállamos, fasiszta mutációs (és mindenféle) kritikusok semmit nem tudnak arról a nomád hagyományról, amely a nyugatival párhuzamosan, évszázadokon át meghatározta a magyar fejlődést. Ezt ők nem létezőnek tekintik. Nem úgy a Fidesz. A Fidesz öregedésével párhuzamosan egyre inkább az tűnik fel, hogy ez a párt ennek a két hagyománynak a letéteményese, vagy inkább: benne testesül meg ez a hagyomány.

S éppen ez a tradíció az, ami miatt Magyarországon a jobb oldal nem tud konzervatívvá válni. A konzervativizmus ugyanis a nyugati nemzetállamiság egyik reprezentatív ideológiája, amelynek azonban kevés köze van ehhez a magyar tradícióhoz. Ellenben ugyancsak innét érthető, hogy a Fidesz miért lett annyira vallásos párt. Emlékezzünk csak, mit mond Joó! A középkor egy vallási-keresztény univerzalizmus kora. A felvilágosodás pedig ennek az univerzalizmusnak a szétfoszlása. Azaz: a mai magyar jobboldal egy régi univerzalizmus nevében küzd egy mai partikularizmus, illetve annak utódjaként egy mai univerzalizmus (a globalizmus) ellen. Távolról sem arról van szó, hogy a mai magyar jobboldal ne tisztelné a sokszínűséget. De nem mindegy, hogy milyet. Ő a történelmi, befogadó, magyar sokszínűséget tiszteli, azt a konstrukciót, amikor birodalmi keretben, a keresztény univerzalizmus védelme alatt élnek együtt népek Magyarország területén. Joó szerint ez a magyar fejlődés lényege, ami a reformkorral szakad meg. S ettől kezdődően valamilyen másfajta, Nyugat-követő konstrukció jön létre, és az egész egyre inkább eltávolodik a hagyományoktól.

A magyar jobboldal ezt a régi történelmi korszakot őrzi a lelkében, és azért hadakozik a migráció ellen, mert ezt összeegyeztethetetlennek tartja ezzel az évezredes örökséggel.

Ellenfelei – ahogy mondtam – mindebből semmit nem értenek, s folyamatosan azt kérik rajta számon, miért nem nyugatos.

Aki meg akarja érteni, hogy nyugatos ő, de nem úgy, annak Joó Tibor könyve kimerítő útmutatást nyújt. Ha az olvasó, aki ezt a könyvet vitte magával a lakatlan szigetre, netán egyszer visszatér, nagyobb eséllyel fog tudni eligazodni a mai magyar valóságban.