Vigyázz, a kutya harap

„Miért is ne kellene tehát elrugaszkodnunk a liberális hegemónia beltengeréről, és a saját dolgainkat a saját nyelvünkön intézni? Miért kellene az illiberalizmus asztalához olyan embereket meghívnunk, akik még embernek sem tartanak bennünket? Csak harci kutyának, legfeljebb? A liberalizmus már rég párbajképtelen, csak fölösleges költségekbe veri magát az, aki bigott ideologikusságát logikai eszközökkel akarja cáfolni, és reméli, hogy a megértés vágyával találkozik.

»Nincs itt jókedv, kacagás, örömittas bódító győzelmi mámor, nincs itt párbeszéd, nincs itt egymással leülés, nincs itt semmi se, csak a Szöllősi Györgyök, Pauskák, Huth Gergelyek, Bayerek és G. Fodorok, ezek a fogvicsorító harci kutyák, pitbullok, akik fölfalják a koncként eléjük vetett hivatást, az újságírást.«

Az a helyzet, hogy szerzőnk helyesen érzékeli, hogy az elmúlt hónapok eseményei után tényleg kisimítja az arcunkon a ráncokat az a gondolat, hogy a köszönőviszonyt fel lehet végre mondani azoknak az embereknek, akik harmincévnyi gyalázkodással alapozták meg a belpesti liberális értelmiség reputációját. És tényleg nincs semmi mondanivalónk egymásnak. Engem nem zavar ez a helyzet, mert vannak valóságos problémái is az országnak, és azt nem velük fogjuk megbeszélni.

Abban azonban Tóth Ákos téved, hogy nincs itt jókedv, kacagás, örömittas győzelmi mámor. Röhögés van, kiröhögés van, mert a választási eredmény szerint nemcsak mi, hanem a meggyőző többség sem kér az ellenzékből. Ez nekünk elég. Felszabadultunk végre a harmadik kétharmaddal. Az újságírás meg úgyis baloldali műfaj a liberálisok szerint, úgyhogy nagy veszteség nem éri őket. Tudom, különösen hangzik a liberális fülnek, de jobboldali újságírók a jobboldali olvasóknak írnak, nem pedig nekik. Ezt az újdonságot kellene megszokniuk.”