Lehet, hogy egy „Mátyás-pártra” lenne szükség

„Mégis bemész egy stúdióba, ahol súlyos véleményt mondasz súlyos kérdésekről.

Lehet, hogy ez ellentmondásnak tűnik, de nem az. Úgy érzem, azért éltem ennyit, hogy a leszűrt tapasztalataimat másokkal is megosszam. De mindenkinek elmondom: egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Sőt, az a legfontosabb, hogy a nézők a szélsőjobbtól a szélsőbalig minél több, minél változatosabb véleményt ismerhessenek meg. Ezért aztán a »Szabadfogás« nem is egy vitaműsor, inkább egy közéleti svédasztal. Néhány felkínált gondolat, amin az emberek kedvükre rágódhatnak.

Ha már közélet: látsz ma valakit – legyen az művész, zenész, gondolkodó vagy politikus – akiről azt gondolod, hogy képes lehet változtatni a mai magyar valóságon?

Biztos nagyon sok ilyen van. Ha azt kérdeznéd, hogy kiben látom ezt a lehetőséget, azt mondanám, nem tudom. Ha abból indulok ki, amit magam körül látok, lehet, hogy egy »Mátyás-pártra« lenne szükség. A magyar emberek mindig is megosztottak, széthúzók voltak, ezt ismerte fel és használta ki Orbán is. Hogy nekünk feudalizmus kell: talán egy felvilágosult abszolutista vezető rendbe tehetné az országot, és olyan »jó feudalizmust« vezethetne be nálunk, amiben kevesebbet lopnak és több jut az egyszerű embereknek. Nem tudom. De kiforogja majd a világ. Jön majd valami új, valami olyan, amire senki se számított. Látod 2016 őszén se hitte volna senki, hogy az amerikaiak megválasztják Trumpot, most mégis ő ül a Fehér Házban. Igaz, azt se hittük volna annak idején, hogy Busht újraválasztják. Az első négy évében két hatalmas hibát is elkövetett: teljesen elbaltázta a New Orleans-i árvíz kezelését, és megtámadta Irakot.

Mindenki látta, hogy hülye: hülyén beszélt, hülye viccei voltak, még csak karizmája se volt, mint Trumpnak. Egy kis porbafingó volt, egy vicces déli cowboygyerek, mégis őt választotta elnöknek a világ legerősebb országa. Miért?

Talán azért, mert háborús elnök volt, és Amerikában még tartott a hazafias fellángolás 9/11 után.

Oké, de így se értem. Ha hazafi vagyok, nem egy hülyét választok meg elnöknek, hanem egy erős, határozott politikust.

Ami engem illet, már azt se értem, hogy miért szeretik az amerikaiak a háborús elnököket. A legendás humorista, George Carlin szerint azért, mert imádnak »barna embereket« lebombázni.

Igen, de nem csak a barnákat, Németországot és Jugoszláviát is porig bombázták. Félnek. Nem tudnak harcolni. Gondolj csak bele, odamentek Afganisztánba, csupa jól kiképzett, felfegyverzett katona, talpig maszkban meg páncélban, mégsem tudtak legyőzni egy csapat lepedőbe öltözött, strandpapucsos harcost. Nem tudják, hogyan kell háborúzni; a második világháborút is elvesztették volna, ha nincsenek ott az oroszok. Nem azért, mert hülyék, hanem azért, mert amerikaiak. Az amerikai gondolkodás az összefogáson és az együttműködésen alapul, ami nagyszerű, ha fel kell építeni vagy meg kell szervezni valamit. De a háború nem erről szól, hanem a vakfegyelemről és az élet feláldozásáról: arról, hogy ölj vagy halj meg, de győzz, mindenáron. Ez az ő felfogásuktól nagyon távol áll.

Arra gondolsz, hogy az amerikai, ahogy a nyugat-európai is, túl individualista, egyénközpontú társadalom?

Egyrészt. Másrészt az amerikaiak úgy nőnek fel, hogy joguk van a boldogsághoz. Már az iskolában azt tanítják nekik, hogy »You have the right to be happy.« Jogod van a sikerhez, a személyes boldoguláshoz, saját magad kiteljesítéséhez. Egy hozzánk hasonló kelet-európai ezt nem is nagyon érti. Ha megkérdezik egy magyartól, »Boldog vagy?», azt feleli, »Már hogy a faszba lennék? Az élet nem arra van, az élet szar!«”