El nem vesztettük közösségeinket, nemzettől családig, egymásnak nem estünk. Ez volt az ő pillanatuk: a Károlyi Mihályoké, Kun Béláké, Szálasi Ferenceké, Rákosi Mátyásoké, Kádár Jánosoké. S hányan próbáltak még a zavarosban halászni! S ha sikerrel jártak, megkezdődött az öldöklés, pusztítás, rablás. Mindegyik méregkeverő zsebében ott lapult a külföldi pénz, ideológia és ígéret. Mindig volt csőcselék, amelyből csapatot is toborozhattak. Ma is van. Micsoda csalódás!
Beteges, végletekig felfokozott idegállapotot idéz elő ez a mostani választási kampány emberben, társadalomban, nemzetben egyaránt. Pedig, hát a demokrácia legfontosabb folyamata és pillanata ez. Hisztérikusan hörgő politikusok, önmagukból kivetkőzött emberek, kötéllel, golyóval fenyegetőző »közéleti szereplők«, gyűlölet, irracionális döntések, verbális agresszió, s ki tudja mi jön még? Persze bízunk az önuralomban. A népakarat bölcsességében. Immunitásban. Másban nem is nagyon. Az akcióra reakció jön, de sokszor a tehetetlenségi erő elveszi a szabad akaratot is. És hisztériával szemben hisztéria kél? Hazugsággal szemben hazugság? Gyűlölettel szemben gyűlölet. Értelmetlen körforgás. De kilépni ebből mégis nagyon nehéz, mégis vigyázzunk, nehogy az akarnokok »söprejéhez és csúfjához« idomuljunk.
Hisztériával szemben nyugalom. Hazugsággal szemben igazság. Gyűlölettel szemben szeretet. Sértegetés helyett érvek. A szellemi, idegi fáradság ellen mindezek már elegendőek is. Olvasással, versekkel, szép zenével, kedves simogatással, esti sétával, finom csenddel erőre kaphatunk s hitünket megacélozhatjuk. Elegendő lesz ez a félelemmel szemben, amely beférkőzik iskolákba, munkahelyekre, az utcára ahol lakunk, a színházba, még az otthonunkba is. Képernyőkről szivárog be a szobánkba s onnan méregként a lelkünkbe. Képernyőkről, amelyeknek a világot a szabadság és a tudás jegyében kellett volna megnyitnia felénk, s mi történt? Mintha csak a harag, a gyűlölet, a düh, a szenvedés, az erőszak, a pusztítás jelentené a szabadságot.”