Így léphet elő a gárdamellényes hoppmester mögül a megfontolt hazabölcse.
A Vona-jelenség tanulmányozása segít megérteni a történelmet. Érthetővé teszi az elvtelenség archetipikus működését. Megvilágít számos történeti változást, így a rendszerváltozást követő hazai események némelyikét is. A jelenség lényege:
Fordítani a köpönyegen. Mindent szabad, ha a jutalom a hatalomgyakorlásban való részesedés.
De hát nem a legtermészetesebb, leginkább politikai jelenségről van itt szó? Nem viselkedett-e ugyanígy Orbán Viktor 1994 után? Nem egyezett ki Churchill Sztálinnal? Nem látjuk-e nap, mint nap, hogy a világpolitikát a legabszurdabb fordulatok jellemzik? Mi módon kérhetjük hát számon a politikán az elvszerűséget?
A válasz a feltett kérdésekre részben igen, részben nem. Orbán Viktor nem csatlakozott a Demokratikus Chartához, mivel az a Honecker-kabinet magyar megfelelőjére mondott igent. Churchill összefogott Sztálinnal, mivel fény derült Hitler valódi szándékára. A világpolitika, kár volna tagadni, mégis nagy számban mutatja a Vona-jelenség változatait. Egyesek szerint ez éppen a politika mint politika lényege; s valami további, például etikai elv követelése abszurditás.
A politikai etika lehetőségét ma két oldalról támadják. Az egyik a „metapolitika”, a másik a neomachiavellizmus. Badiou, Rancière és mások persze tévesen használják a metapolitika kifejezést. Amiről ők akarnak beszélni, „hipopolitika”, a politika alatti politika, amely minden szubsztancia felőrlésére tör. A neomachiavellizmus republikanizmus, ennek vallási alapja nélkül: s nem is igazán machiavellizmus, mivel Machiavelli a barbárság legyőzése érdekében tartotta megengedhetőnek a hitszegést. A mai machiavellisták a régi Realpolitik radikális folytatói.
Ezzel szemben a politikatörténet hagyománya megegyezik abban, hogy a politika nem valami végső, hanem alárendelt egy további instanciának – Platónnál az igazságosságnak, Arisztotelésznél a boldogságnak, a középkorban a szentnek, Kantnál az észnek, Hegelnél a szellemnek, Nietzschénél az örök visszatérésnek, Husserlnél a teleológiának, Voegelinnél a tudat önszerveződésének, Heideggernél az Eseménynek -- stb. A hagyomány megerősíti az elvet: a politika nem öncél. A cél nem szentesíti az eszközt. Vannak “intrinzikusan”, lényegileg jó és rossz cselekedetek, amelyek minden körülmények között jók vagy rosszak. A politika alávetett pozícióban van: létezik olyan norma, amelynek engedelmeskednie kell. Mert ha a “might is right” kimondott tétele igaz, akkor nem igaz.
A Vona-jelenség számára a politika öncél. Nincsenek intrinzikusan jó vagy rossz tettek. A cél szentesíti az eszközt. Így léphet elő a Párt paravánja mögül a demokrata, vagy a gárdamellényes hoppmester mögül a megfontolt hazabölcse. Nem egy évtized alatt, ami talán még érthető is volna, hanem egy éven belül, választáshoz közeledve.
El kell ismerni: 2014 után olyan erők jöttek mozgásba a kormány körül, amelyek helye igazából Vona mellett volt és van. Ma is ott szörföznek a kormánypártok farvizén. Térnyerésük több tényezőnek tulajdonítható, főképpen annak, hogy a bázist igyekeztek kiterjeszteni a perifériára. Az itt remélt szavazók elnyerése éles hangütést követelt. De ez a praxis a kelleténél jobban érvényesült, miközben a polgári felfogás visszaszorult. Ha manapság szükségessé vált a Fidesz szabadelvű jellegének kihangsúlyozása, az ennek az aránytalanságnak a kialakulására válaszol.
Mégis érdemes átgondolni, mi történt nyolc évvel ezelőtt. A 2008-as összeomlást követően 2010 a magyar választók kiáltványa volt arra nézve, hogy az állam végre álljon a helyére és lássa el a feladatait. A „húsz év liberális politika”, amelyre némelyek büszkék, az állam összeomlásához vezetett – gazdaságilag, morálisan, politikailag, elvileg éppúgy, mint gyakorlatilag. Ám 2010 után megindult a lassú javulás. A 2. és 3. Orbán-kormány sikert ért el a legtöbb területen. Nem mondhatjuk, hogy mindenütt, s azt sem, hogy nem követett el hibákat. A mérleg mégis pozitív – az eredmények meggyőző listáját mindenki ismeri.
Ezért illogikus, indokolatlan, és alaptalan a Fidesz bukását kívánni 2018-ban. Ezzel szemben logikus, indokolt, és alapos a Fideszt abban segíteni, hogy a megkezdett utat folytathassa. Abban is segíteni kell, hogy ne csak a külső, hanem a belső Vona-jelenségtől is megszabaduljon.
Fel kell ismerni, hogy a „might is right” logikailag öncáfoló tétele időben kivetülve összeomlást hoz; hogy a letorkolló hangvétel visszaüt, mert így nem halljuk meg egymás szavát.
Józan észre van szükség, amely elismeri a jó és rossz intrinzikus különbségét; amely tudja, hogy a valóság végső jellege több, mint a bornírt empíria; a nemzet értelmetlen az emberiség nélkül, a politika a szellem nélkül, a szellem a vallás nélkül.
2018 áprilisának tétje annak megakadályozása, hogy 2008 összeomlása megismétlődjön; s az is, hogy egyre inkább olyan közösségben élhessünk, amelyben a „right is right” rendje uralkodik. („Ius est quod iustum est”, Szt. Ágoston.)
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Az egykori SZDSZ kártékony szellemisége még most is jelen van, és rombolni próbál, vigyázzunk!
„Mindig előbb leszek amerikai, mint republikánus” – jelentette ki Kalifornia állam egykori kormányzója.
Az előadó hangsúlyozta: 2026-ban Moszkva vagy a Nyugat között fogunk választani.
Gerő András halála után jelent meg egyik fő műve, a magyarországi holokauszt lexikonja. Recenziónk!
A Renitens csatorna riportere Bayer Zsolt műsorában kijelentette, hogy ideje befejezni az áldozathibáztatást, „aminek Pottyondy az élharcosa”.
A belga Thales vállalat együttműködési megállapodást kötött egy ukrán védelmi céggel, így Ukrajna hamarosan megkezdheti a külföldi rakéták gyártását.
