Csak a szégyen marad

„Szűk egy hónappal a kisebbségvédelmi uniós polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének határideje előtt a szignók száma durván hétszázötvenezernél jár. A sikerhez még negyedmillió érvényes aláírás kellene, egymillió birtokában lehetne az Európai Bizottság elé járulni a kéréssel, hogy foglalkozzon határozottabban az európai őshonos kisebbségek védelmével.

A Minority Safepacket támogató aláírásom online elküldésekor két nyugtalanító kérdés kezdett foglalkoztatni. Az egyik, hogy vajon miért kell ma az unióban aláírást gyűjteni ahhoz, hogy az európai őshonos kisebbségek jogai erősebb gerendákkal legyenek aládúcolva. Hogy lenne mit védeni a téren, az a napnál világosabb.

Az, amit Románia megenged magának a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében, elképesztő. Az államilag megrendelt hajcihő, amely évek óta folyik a székely zászló kitűzése körül, felháborító. Az, hogy Románia fontosabbnak tart demonstratívan visszavonogatni holmi kitüntetéseket, mint normális, emberhez méltó közlekedési feltételeket teremteni Erdélyben, vérlázító. Az, hogy gróf Esterházy Jánost, a két világháború közötti felvidéki magyarság legkiemelkedőbb mártír politikusát a mai napig háborús bűnösként tartják számon Szlovákiában, elfogadhatatlan. Az, hogy az ország úgy masírozhatott be az Európai Unió kapuján, hogy hóna alatt ott voltak a magyarok totális kisemmizését, megsemmisítését szentesítő Benes-dekrétumok, felfoghatatlan.

Az, amit az EU felé kapkodó Ukrajna művel a magyar oktatással a »nyelvtörvény« eszközével, penetráns bűntény. Nem beszélve arról, hogy nem csupán az oktatás, hanem a közösségi érdekvédelem egésze lehetetlenül el azzal, hogy gyáva és galád módon felgyújtják – vagy akár hagyják felgyújtani – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári irodáját. A tény, hogy a kárpátaljai magyarság pesti ésszel fel nem fogható szegénységben él a világ egyik vezető hatalmi entitásától, az Európai Uniótól nulla kilométernyire, már önmagában olyan problémahalmaz, amely velünk élő valóságként talán idomul a mindennapjainkhoz, mégis éles felkiáltójel kellene legyen Brüsszelben. Nem az.

Az uniót mostanában más irányú problémák foglalkoztatják. Aprócska gond az is, hogy az EU-nak nincs valós kompetenciája a kisebbségi jog területén. Annál nagyobb kompetenciát mutat viszont a bevándorlás terén – de ez nem a jelen értekezés tárgya.

A másik nagy kérdés, ami foglalkoztat, hogy ha ilyen súlyú jogsérelmek között él a határon túli magyarság, akkor miért csak januárban pörgeti fel az aláírási kampányt a FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója.

Hogyan fordulhat elő, hogy bár az 500 milliós EU-ban minden tizedik ember valamelyik őshonos kisebbség tagjaként azonosítja magát, még mindig hiányzik az a negyedmillió szignó? Ötvenmillió ember a kezdeményezés célcsoportja!”