A tabuk

„A tabu mostanában az egyetemes kispolgárosodás fegyvere. Vele, általa kívánja megszüntetni Európát, a vélemények, nézetek sokszínűségét, a nemzetek, az emberiség (sőt benne, Agamben szerint, önmaga) kipusztulása árán is. A legveszélyesebb tabuk azok, amikről nem beszélünk, mert ugye ez nem volna píszí. A társadalmi párbeszédünkön belül egy nagy adag elvárt álszemérem van.

Pontosabban, hazudunk a világnak és önmagunknak az állítólagos (elvtársi vagy álúri – ki tudja?) jó-modor bűvöletében. A hazug elhallgatásba burkolt jó-modor, pedig egyáltalán nem tartósan elviselhető modor és nem is jó. Az elhallgatások a lehetséges egyetértések megközelítésének a botló köveit hordozza, amik végeredményben a viszonylagos emberi tisztán látás (a tökéletes tisztánlátás számunkra elérhetetlen isteni tulajdonság) felszámolói. Minden, ami emberi, az eleve tökéletlen és ez a megállapítás kiemelten igaz lehet a társadalmi párbeszédre. Ennek az egyetemes jelenségnek hatványozott hatását érzékelhetjük a választási kampány felturbózott hevületében. Ráadásul tapasztalható az emberi feledékenység, a felfokozott formájában jelentkező és állandóan változó társadalom-amnézia, amely képes az elhallgatásokkal, félremagyarázásokkal, csúsztatásokkal és az ismétlődő hazugságok tudatos ismételgetésével a valóságot közelítő helyzeteket is  akár a teljesen ellentétes értelmezésükbe fordítani.

Magyarország jövőjét illetően, amellett, hogy eddig a rendszerváltozás óta az általános eredményeiben legsikeresebb két választási időszakot tudhatja maga mögött, olybá tűnhet, hogy a Fidesz-KDNP az egyetlen politikai szövetség, amely jövőbe mutató távlatot ígér. Lehet ezt a távlatot vitatni, akár elutasítani, kinek-kinek ízlése szerint, de összehasonlítani nehéz volna, mert jelenleg nincs is mivel. Az ellenzék legújabb formációja: »mindenki belefér, aki szembe jön« végig sem gondolható, kaotikus folyamatokat feltételez, aminek csak az ország következő lecsúszása, gazdasági és társadalmi katasztrófája lenne a következménye.”