Egy hős csendőr emlékére

Véssük emlékezetünkbe Arnaud Beltrame nevét. A csendőr alezredes ugyanis életét áldozta Franciaországért a trebes-i terrortámadás során. 

A tragikus napon Radouane Lakdim marokkói iszlamista először egy autó vezetőjére és utasára lőtt, majd a Carcassonne-beli kaszárnya közelében kocogó rendőröket vette célba. Ezt követően egy szupermarkethez hajtott, ahol túszokat ejtett és Salah Abdeslam szabadon engedését követelte. 

A túszdráma során a helyszínre érkező Arnaud Beltrame önként vállalta, hogy helyet cserél az utolsó fogvatartottal. Az alezredes fegyvertelenül hatolt be az épületbe, a mobiltelefonját közben kihangosította, hogy társai követhessék az eseményeket. Az Iszlám Államhoz tartozó terrorista ekkor tüzet nyitott rá. Háromszor találta el, a végzetes golyó Beltrame nyakát érte. A lövéseket hallva az elit rendőrségi egység megrohamozta az épületet és likvidálta a támadót. 

Jean-Baptiste atya adta fel az utolsó kenetet a haldokló alezredesnek. A katolikus pap egy Facebook-bejegyzésben méltatta a hősies keresztény csendőrt, akit feleségével együtt jegyesoktatásban részesített, mivel a pár július 7-én egyházi esküvőre készült.

Az intelligens, sportos és élettel teli Beltrame mindig könnyedén beszélt megtéréséről. Nem született gyakorló katolikus családba, a döntő fordulat 2008-ban következett be életében. Két évvel később vette magához először az Oltáriszentséget. 2015-ben egy Sainte-Anne-d’Auray-i zarándoklaton Szűz Mária közbenjárását kérte azért, hogy találkozzon élete asszonyával. Ezt követően jelent meg az életében Marielle. 2016 húsvétját már együtt ünnepelték Timadeuc apátságában.

A negyvennégy esztendős alezredes szenvedélyesen szerette Franciaországot. Csodálta hazája nagyságát, történelmét és keresztény gyökereit. A pap megjegyezte, hogy a döntő pillanatban a csendőr nem feledte Jézus szavait: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”. (Jn 15:13) Az atya azt is elmondta, hogy a kórházban Beltrame még élt, de már nem volt magánál, ezért nem tudta összeadni a párt.

Könnyen lehet, hogy szívünk még dühvel van tele, a mérhetetlen igazságtalanság iránt érzett jogos gyűlölet pedig elborítja elménket. Most mégis mondjuk el érte egy imát, és jegyezzük meg Jean-Baptiste atya szavait: „Arnaudnak már sosem lesznek gyerekei. De hiszem, hogy lenyűgöző hősiessége sokakat bátorít arra, hogy életüket Franciaországnak és a keresztény örömnek áldozzák”. 

Requiescat in pace!