A magyar közerkölcsök állapotáról

Ismét bejárta a hír a hazai sajtót, hogy komoly értéktárgyak tűntek el a Liszt Ferenc Reptéren feladott vagy oda érkező csomagokból. Korábban egyes államok nagykövetségei figyelmeztetést adtak közre arra nézve, hogy a budapesti reptéren fokozottan veszélyeztetett minden, feladott poggyászban utaztatott értéktárgy.

Babos Tímea minapi esete azonban még inkább ráirányította a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára. Az Index egy cikke részletesen leírja, hogyan válik szervezetten lehetségessé a feladott csomagok módszeres fosztogatása.  Az írás olyan benyomást kelt, mintha elkerülhetetlen sorscsapásról volna szó, melyet kénytelenek vagyunk elviselni.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a reptéri lopások tömeges jelensége

Az ügyben azért ragadtam tollat és papírt, mert utazásaim során újra meg újra engem is elért a fosztogatók keze. Legutóbb Örményországból hazatérve tűnt el egy ezüst értéktárgy a feladott bőröndömből, de korábban is volt példa arra, hogy ajándék, családi emlék, háztartási kisgép vált kámforrá... Mivel nem túlságosan nagy értékekről van szó, az ember nyel egyet és visszatér napi feladataihoz. Jobban ránézve az ügyre azonban nehezen kerülhető el a felháborodás.

Jelzés értékű, hogy noha évek óta létezik ez a probléma, a hatóságok, a reptér kezelői nem képesek megszüntetni. Kormánytól, párttól függetlenül a jelenség makacsul fennmarad, miként az útszéli szemetelés országossá vált szokása…

Ezzel nagyon rossz bizonyítványt állítunk ki magunkról. A hozzánk érkező turistáknak ugyan csak kis részét érinti a jelenség – mivel a legtöbben nem helyeznek el értéktárgyat csomagjaikban –, ám mégis megdöbbentő, hogy az arra illetékesek képtelenek felszámolni a jelenséget. Oda kell figyelni arra is, hogy hozzám hasonlóan sok utazó nem tesz bejelentést, hanem megpróbál szó nélkül továbblépni –

A jelenség régóta jellemző. A Bizottság Együttes régi nótája, amelyben visszatérően elhangzott a sor: „Korrupt vagyok és hazudós…” elsősorban a Kádár-kor körülményeit volt hivatva leírni, de sajnos a helyzet ma sem sokkal különb… A reptéri lopások kapcsán nem virtusról, a legkevésbé sem identitásról, jófejségről van szó, hanem – köznapi korrupcióról. Ezt megerősíti a Magyar Idők cikke, amely még arról is tudni vél, hogy az egész reptéri logisztikát behálózó maffia szervezi a fosztogatásokat, amihez gyakorlatilag a reptér vezetéséig kellene vizsgálódni.

Egyfajta látlelet ez: ma is, miként tegnap, maffiák markában vergődik az ország.

S nem csak a reptéri kiszolgálás; akár jó nevű intézmények vezetői között is ott találjuk a régi vagy új maffiózókat, a pitiáner vagy szisztematikus tolvajokat. Sok közülük csak azért szegődik egy-egy párthoz, hogy tolvajlási szenvedélyét kielégítse, mások valamiféle bosszúszomjtól vezérelve járnak el látszólag elvi alapon…

Nem ismerik a tulajdon fogalmát? Természetesen ismerik, maguk is erre törekednek minden eszközzel, mely csak rendelkezésükre áll. Akkor miért gondolják, hogy nekik „jár” az, ami a másé? A válaszért a rossz gyökeréhez kellene visszahatolnunk.

Közelebbről megállapítható, hogy

Ahol napi rutinná vált a hazudozás (pl. a pártállami múltról), ott napi rutinná válhatott a fosztogatás is, a tolvajlás minden lehetséges szinten és esetben -- a gyártól az egyetemig. S 2010 változása a jelenséget nem szüntette meg, csupán átrendezte. Ma rejtettebben, de makacsul szervezett hálózatokba tömörülve cselekednek a fosztogatók. Nincs biztonságban barát, kolléga, asztaltárs sem: azt, aki nem vigyáz magára, lelkiismeretlenül kifosztják.

A csomagfosztogatás jelensége egyben figyelemfelhívás. A vagyoni helyzetek közötti drámai különbség, amely az elmúlt évtizedek során kialakult, nem kevés szerencsétlent indít tolvajlásra. A szocializmus burkoltan támogatta az efféle viselkedést, ami nem szűnt meg az elmúlt három évtizedben. Az osztrák boltokból ugyan eltűntek a „Magyar, ne lopj!” feliratok, de csak azért, mert a kamerák ma már elég nagy biztonsággal képesek rögzíteni a lopást és lehetővé teszik a tolvaj azonosítását. Ezzel a lopások száma csökkenthető – Ausztriában éppúgy, mint idehaza –, de az általános morális helyzetet nem javítja érdemben.

Szégyellem magam azok helyett is, akik a reptéri csomagokat fosztogatják. Annak helyében, aki a szellemi tulajdon eltulajdonítását merő jófejségnek hitte és hiszi, mintha bármi efféléhez morális joga lenne. Szégyellem magam azok előtt a turisták előtt, akik keserű szájízzel térnek haza Magyarországról. Szégyellem magam mindazok helyett, akiknek feladata az efféle jelenség megszüntetése, az anyagi és szellemi tulajdon elismerése és biztosítása volna. Szégyellem magam azok helyében, akik rossz fényt vetnek ránk – és persze magukra is.

A legtöbben nem vagyunk sem korruptak, sem hazudósak, nem lopjuk el a másik vagyontárgyait, szellemi vagy anyagi tulajdonát, mégis ránk ég a bélyeg, melyet az a néhány korrupt és hazudós, tolvaj és fosztogató érdemelne meg helyettünk.