A balkáni puskaporos hordó

„Az 1990-es évek közepén az önálló Bosznia-Hercegovinában az elsők között jelentek meg olyan iszlám alapokon álló segélyszervezetek, amelyeket döntő részben az öböl menti országok finanszíroztak, főként Szaúd-Arábia. (...) A segélyekkel együtt azonban megérkezett a reiszlamizáció is. Ha a férfiak muszlim módra szakállat növesztettek, ha a nők kendőt kötöttek, ha a gyerekeket iszlám iskolába íratták, akkor jöttek a támogatások, amit a döntően nagy szegénységben élő bosnyákok hamar elfogadtak.

Az új szociális, vallási intézményekbe pedig megérkeztek a radikális imámok, vallásoktatók. Az általuk képviselt iszlám kép pedig a háború sérelmei miatt is termékeny talajra talált. Ezt követően az iszlám segélyszervezetek az özvegyen maradt bosnyák asszonyok, elárvult lányok felé fordultak. Az arab világból olyan férfiakat kezdtek férjnek kiközvetíteni, akiknek valódi származási helyét, múltját, képzettségét senki sem ellenőrizte le. Ezek a jórészt radikális iszlám nézeteket valló, életerős férfiak az elszigetelt hegyi falvakban alapítottak új családot. Az eltelt két évtized során olyan nagycsaládok jöttek létre, amelyek gyakorlatilag teljesen kiestek az erőtlen állam ellenőrzése alól. A felnövekvő generációk ezekben a speciális no-go zónákban, iszlám iskolákban radikális, főként szalafista imámok befolyása alatt nőttek fel. Ezekbe a falvakba még a mérsékeltebb bosnyák rendőrök se mernek bemenni, csak a falu iszlám elöljáróival folytatott egyeztetés után. (...)

Ez sajnos jó példája annak, hogy miért nem lehet nagyvonalúan legyinteni a kialakuló veszélyhelyzetre, amikor az még nem tűnik igazán komolynak. Eltelik két évtized, Európát eléri az illegális migrációs hullám, az iszlám radikalizmus terrorja lecsap földrészünkre, és a politikusok rácsodálkoznak arra, hogy mi történik a Balkánon. Semmi meglepő, semmi, amit ne tudtak volna fő vonalaiban a titkosszolgálatok. Csak a politika más prio­ritást jelölt ki, és az idő – mint már annyiszor – most sem oldott meg semmit.

Ha az európai földrészen belül sem volt képes húsz évvel ezelőtt a Nyugat kezdeményezően fellépni, béketeremtő katonai műveleteket felvállalni, akkor hogy is lett volna képes a Közel-Keleten önálló humanitárius célú műveletek végrehajtására? Ennek a gyengeségnek, álfilantróp hozzáállásnak az eredménye az, hogy az iszlám radikalizmus gyors ütemű terjeszkedése nemcsak a mediterrán térség felől, hanem a Balkán szívéből is fenyegeti az Európai Uniót. Sajnos a történelem ismétli önmagát. A perspektivikus gondolkodásnak politikai előrelátásnak napjainkban sem látjuk nyomát az unió vezetésében.”