Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

„Nem bojkottra van tehát szükség, hanem az ellenkezőjére: mozgósításra. Arról már sokkal inkább lehet vitatkozni, hogy ennek mi a megfelelő eszköze. Vajon jól teszik-e az ellenzéki pártok és az őket támogató közszereplők, ha a kormány- és »rendszerváltás« sokak számára irreálisnak tűnő ígéretével próbálnak minél többeket megszólítani? Vagy azoknak van igazuk, akik abból indulnak ki, hogy reális célokat kell megfogalmazni, és ma ez a kormánypárt újabb kétharmadának megakadályozása, esetleg a Fidesz mandátumszámának 50 százalék alá szorítása? Miközben persze ez sem igazán vitakérdés, ha belátjuk: ahogy nincs egységes ellenzék és egyféle ellenzéki választó, úgy a mozgósításnak sincs egyetlen királyi útja. Különböző kormányellenes választói rétegek vannak, amelyeket különböző érvekkel lehet megszólítani, és rábírni arra, hogy áprilisban igenis legyenek ott az urnáknál.

Ráadásul ha a választási rendszerről gondolkodunk, egyáltalán nem magától értetődő, hogy a bojkott ötletéhez kell eljutnunk. Fontosabb annak a felismerése, hogy továbbra is két szavazatunk van, és amennyiben az ellenzéki választó megfelelően gazdálkodik ezekkel, ellensúlyozni tudja a rendszer aránytalanságát. A Fidesz 2014-ben azért nyerhetett kétharmaddal, mert az ellenzéki szavazatok több jelölt között oszlottak meg az egyéni választókerületekben. 2018-ban ezt már korrigálni tudjuk, ha, függetlenül attól, kire szavazunk pártlistán, egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adjuk voksunkat. Így egyszerre adhatunk le egy elvi szavazatot az általunk támogatott politikai irányra, és egy taktikai szavazatot a Fidesszel szemben. Ennek a választók minél szélesebb körével való megértetése a mozgósítást szolgálja, és a választás eredményét is érdemben befolyásolhatja. Ezt a rendkívül fontos gyakorlati munkát kellene elvégeznie az ellenzéki nyilvánosságnak – a bojkottról folytatott, a mozgósítás ellenében ható elméleti vita újramelegítése helyett.

Mert bojkott nem lesz. Választás viszont igen – és elég nagy a tétje.”