Egy semmiről szóló tüntetés margójára

„Akik valódi megoldást akarnak azok azt mondanák, hogy nem az óraszámmal, hanem annak eloszlásával és az órarend felépítésével van a probléma. Akik segíteni szeretnének, azok azt mondanák, hogy jobb lenne, ha a gyerekek tudásának, képességeinek megfelelően felmérnék a kompetenciáikat és aszerint alakítanák ki az órarendjüket erősítve az erősségeiket, megalapozva a versenyhelyzetet és sikerélményt adva nekik. Akiknek a gyerekek és az ország jövője a legfontosabb azok azon lennének, hogy hitet, erőt és tudást adjanak nekik, nem pedig »Érzem, hogy butulok« táblákkal erősítenék bennük a kisebbségi érzést és a bizonytalanságot. A sort pedig lehetne folytatni, hiszen nem a kormányzat(ok) egyedüli hibája, ha probléma van az oktatásunkkal, hanem ebben benne van a tanár, a szülő és a gyerek is egyaránt, viszont valahogy mindig csak a kormányt hibáztatja mindenki, mint egyedüli bűnöst.
 
Mi a tanulsága tehát a múlt pénteki eseményeknek? Mint láthatjuk lehet egy kezdeményezés népszerű a közösségi oldalon, de az már más, amikor meg is kell jelenni az eseményen. Nem tudom, pontosan melyik civilnek mondott szervezet találta ki ezt a tüntetést, de őszintén nem is fontos, hiszen hamarosan továbbiak ugranak elő a földből hasonló megmozdulásokat produkálva. Ez pedig engem már nem is érdekel. Nem érdekel, mert a lehető leggusztustalanabb húzás azok mögé rejtőzni, akiket meg kellene védenünk és akiket oltalmaznunk kellene. Inkább ezen kellene elgondolkodni, inkább valódi megoldási javaslatokkal kellene élni, amihez hozzátartozik az önvizsgálat is, nem csak a felelősségre vonás. Nem tüntetés-partyt kell tartani az utcán, semmitmondó frázisokat puffogtatva és a semmire nevelve a gyerekeket a jogainkat skandálva, a kötelességeinket elfelejtve. Tudjuk, hogy a mai liberálisok ebben a legjobbak, de örülnénk, ha legalább a gyermekeket kihagynák ebből az egészből, ezzel is egy kis tisztességet csempészve a tisztességtelen, semmitmondó játszmáikba.”