A nemzeti burzsoázia erősítése bölcs és előrelátó cél

2018. január 18. 07:12

Nagy bajban van az ország, s csak akkor léphetünk fejlődő pályára, ha a Fidesz távozik a hatalomból. Interjú.

2018. január 18. 07:12
Mellár Tamás
Népszava

„Korábban mintha nem érdekelte volna a parlamenti képviselőség, tavaly ősz óta viszont nagyon is. Mi az oka ennek a változásnak?

Nagy bajban van az ország, s csak akkor léphetünk fejlődő pályára, ha a Fidesz távozik a hatalomból. Ám a Fidesz csak széles körű, szinte valamennyi pártot megmozgató összefogással legyőzhető – a V18 épp ezt az összefogást ösztönzi, és azt vállalta, hogy szakmai munkával segíti a kormányváltókat. Amikor megkerestek, jeleztem, szívesen részt veszek a munkában. Ha ugyanis a Fidesz marad, akkor a mostaninál is nagyobb lesz a baj, és az ország menthetetlenül az Unió perifériájára szorul. Döntésemet részben erkölcsi alapon hoztam: az ember kap valamennyi talentumot, azért, hogy sáfárkodjunk vele, ha nem tesszük, akkor nem a jó isten akaratát szolgáljuk. Egyetemi tanárként oktathatnék, nyugdíjas korú emberként ellehetnék, de hívőként és presbiterként is úgy gondolom, a talentumomat fel kell ajánljam az ország közössége és jövője érdekében.

Azt mondta nagy a baj. Mitől?

Az Orbán-kormány folyamatosan leépíti a demokrácia intézményrendszerét, gazdaságpolitikája nem az országot, hanem egy szűk oligarcha-réteget szolgálja, az uniós forrásokat nekik juttatja, nem fejlesztésekre fordítja. Mindent áthat az állami szintű korrupció. A választókat látványberuházásokkal, városközpont- és stadion-építésekkel vezetik félre. Kidobtunk nyolc évet, mert több ezermilliárd forint uniós támogatást nem fejlesztésekre költöttük. Ráadásul a kormány külpolitikája is teljesen elhibázott, hisz az Unió államai helyett a keleti, diktatórikus hatalmakkal működünk együtt. Ebben is korrupciós szándék sejthető, az orosz pénzből megvalósított paksi erőmű vagy a kínai hitelből épített vasút pénzmozgását az Unió nem tudja kontrollálni.

Orbán és hívei azt hirdetik, hogy amikor kiemelten támogatják az ön által oligarcháknak minősített hazai befektetőket, akkor a nemzeti burzsoáziát építik, hogy a multikkal állják a versenyt a magyar cégek.

A nemzeti burzsoázia erősítése bölcs és előrelátó cél. Magam is írtam nem egy tanulmányt arról, hogyan kell segíteni a nemzeti burzsoázia megszületését. Azokat a befektetőket, cégeket és termelőket kell támogatni, akik termékükkel, tudásukkal, szorgalmukkal, kreativitásukkal már bizonyítottak. Nekik kell segíteni abban, hogy fejlesszenek, munkahelyet bővítsenek, összefogjanak, közösen értékesítsenek. Az ilyen módszerek beváltak már sokfelé például a skandináv országok vagy Izrael ennek köszönhetően váltak erős gazdasági tényezővé. Csakhogy nálunk nem ez valósul meg, s hogy kiből lesz oligarcha, azt Orbán s köre dönti el.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2018. január 19. 12:05
A beírások tartalmából, irányultságából, és "szintjéből" pontosan következik, hogy Mellár Tamás veszélyes kihívója a Fidesznek. A Jobbik egyébként általában nem rossz megítélésének is jót tenne egy elegáns, de máshol is sok szavazatot hozó visszalépés, Ráadásul a jobbik van annyira erős és támogatott, hogy ezt a praktikus és nagyvonalú lépést megtegye.
yes_we_can
2018. január 18. 23:08
"A nemzeti burzsoázia erősítése bölcs és előrelátó cél." Ejnye! Ezt eddig úgy hallottuk,hogy "a korrupció maga a Fidesz politikája...."
balsors
2018. január 18. 20:07
Négy éve a libás Bajnai is azt mondta, hogy nagy a baj, meg kell szorítani szakértelemmel.
Megtalálta
2018. január 18. 19:48
"Amikor megkerestek, jeleztem, szívesen részt veszek a munkában." Hiszen a pénz jól jött, a Fidesz meg nem adott nekem fincsi posztot. Hát most jól kibaszok velük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!