„A Tanítanék arcai pedig képesek tovább mantrázni a még 2016-ban kitalált szöveget, amely szerint mögöttük »csak a tábla áll«, s ehhez – a háttérben nyolc ellenzéki párt egy-egy képviselőjével – most még azt is sikerült hozzátenni, hogy az oktatás ügye politikamentes és pártsemleges. És nem szakadt rájuk a színpad drapériája.
A jelek szerint a Tanítanék mögött (álló tábla mögött) – a komplett balliberális ellenzéken kívül – a Gulyás Márton-féle, a Norvég Civil Alapból finanszírozott Humán Platform Egyesület áll, valamint immár szoros kapcsolatot ápol az Open Society Foundations által pénzelt, aurórás Marom Klub Egyesülettel. Az Auróra, a belvárosi liberális értelmiség, illetve a Soros-civilek egy részének a környék lakói által kevésbé kedvelt főhadiszállása nyilván számos tevékenységre alkalmas, de a Jóisten mentsen meg minket attól, hogy ott tervezzék meg az új alaptantervet. A Tanítanék Facebook-oldalán most visszasírt, Magyar Bálint-i oktatásirányítás által okozott károkat azóta sem lehetett teljesen jóvátenni (...)