Posztmodern cenzúra

„2015-ben a német igazságügyi minisztérium egyik munkacsoportja a közösségi médiában megjelenő, büntethető tartalmakkal való bánásmódról végzett kutatást. Ennek eredményéből a szaktárca azt a következtetést vonta le, hogy a gyűlöletbeszéd és az álhírek elterjedtek az efféle oldalakon, így a rendelkezés bevezetésének ürügye azok visszaszorítása lett. A törvénytervezetet 2017 elején mutatta be Heiko Maas, akkori igazságügyi miniszter. Egyes jogászok alkotmányba ütközőnek nevezték a rendeletet, sokan aggasztónak vélték, hogy a törvény bevezetésével a bíróságok döntési mechanizmusát az online portálok végzik el – a bírók szerepét pedig átveszik a webszolgáltatók erre képzetlen alkalmazottai. A törvényt végül tavaly nyáron fogadta el a Bundestag, mindössze ötven képviselő szavazatával.

De mégis mit jelent ez az egész?

Nem mást, minthogy ezen törvény által mostantól Németországban gyűlöletbeszédet kiáltva szinte bárki véleményét elhallgattathatják, aki ellentmond a PC-dogmáknak, és álláspontja nem tartozik bele a tébolyult merkeli világ mainstream szókészletébe. A véleménykorlátozó gépezet hatályba lépése pillanatában azonnal munkába lendült: még újév napján letiltották a Twitterről Beatrix von Storchot, az AfD parlamenti frakcióvezető-helyettesét. A jobboldali politikus egy posztjában azt kifogásolta, hogy a kölni rendőrség arabul köszöntötte követőit szilveszterkor. Emiatt 12 órára blokkolták a profilját.

A posztmodern cenzúra tehát néhány nappal ezelőtt életbe lépett a német »mintademokráciában«. A 20. századi bűnöket követő német túlkompenzálás átcsapott egy másik szélsőségbe, és a nemzetiszocializmus után bő hét évtizeddel letették egy új totalitárius eszme önkényuralmának alapkövét. Az EU pedig hallgat. A fordított logikával élő brüsszeli bürokraták bármely magyar és lengyel intézkedés hallatára azonnal diktatúrát kiáltanak, de ha valamely nyugati államban foganatosítanak egy valóban antidemokratikus törvényt, akkor csend van. Indokolatlan esetekben indítanak kötelezettségszegési eljárásokat, ám ha valós veszély fenyeget, elnéznek mellette és nem is vesznek tudomást róla – hogy is nézne ki az, ha a német vezetést kritizálná Brüsszel?”