A baloldal mentsége

„Kétségbeejtő az ellenzék állapota, de a róla szóló beszéd immár az áldozathibáztatás szintjét kísérti. Rontják a sorsukat, de önkény(eskedő?)uralom idején nem borul virágba az ellenzék sehol. Ráadásul a baloldal nem csak nálunk, világszerte elvesztette a fonalat. Ebben sem eredeti a hazai válság.

(...)

Kunhalmi Ágnes, az MSZP arca sűrítette a legérzékletesebben a helyzetet: arcon köpjük a választóinkat azzal, amit művelünk. Nem szeretném érdemeiket csökkenteni, de nem maguktól jutottak idáig, amikor kevésbé a kormányváltás, mint az életben maradás a tét. Ungváry Rudolf a 2010-es választások másnapján a Népszabadságban megjelent írásában pontosan felvázolta azt, ami máig történt, s azt is, hogy nagyon nehéz lesz előle ellépni: mindegy, hogy hány hetente ülésezik a parlament, hány évre vonatkozik a költségvetés és hasonlók, a ma még létező (de már kisebbségben levő) független politikai lapokat és adókat a kényszerű megszűnés fenyegeti, a választókerületeket úgy szabják át, hogy az a jobboldalnak kedvezzen, nemcsak az ügyészségen, hanem az államhatalom többi szervében is megkezdődik a fideszes birtokbavétel, az ellenzéki pártok működése egyre nagyobb akadályokba fog ütközni, a tömegkommunikációs csatornákból csak az állampárt szócsövei fognak harsogni.

A baloldaliak meg a liberálisok együtt sem tudtak ellenszert találni arra, amivé a magyar jobboldal saját feldolgozatlanul maradt öröksége következtében mára vált. Pedig Magyarország modernizációját a jobboldal égisze alatt lehet csak végrehajtani – mondta Ungváry ugyanezekben a napokban a Galamusnak –, mert ez a lakosság egy ilyen típusú modernizációhoz van lelkileg immár a legközelebb.”