Mégis vannak no-go zónák?

„A konklúzió tehát: no-go zónák, mivel nincsenek, említés se tétessék róluk. A Könyves Kálmáni maximát alkalmazó liberális elmék számára bizonyára az még lényegtelen hír volt, hogy kézigránát-amnesztiát kellett hirdetni Svédországban. De az talán már mégsem annyira lényegtelen, hogy Merkel kancellár-asszony elismerte a no-go zónák létezését. A CSU kongresszusán a vendég Merkel felidézte: Herrmann az azóta megbukott Jamaica-koalíciós tárgyalások során mindig büszkén hivatkozott arra, hogy Bajorországban nincsenek no-go zónák. »Eközben viszont Németországban vannak ilyen területek, ahová a rendőrség és a tűzoltóság fél bemenni. Ezt nem akarjuk, ezért teljes határozottsággal harcolni fogunk ellene, a rendőrség, a biztonsági szolgálatok és a katonaság segítségével«. Az utóbbit kicsit ízlelgessük: a katonaság segítségével is.

A Római Birodalom végét nem is feltétlenül a beözönlő barbárok sokasága jelentette, hanem az, amikor elismerték a területenkívüliségüket, és létrehozhatták saját (egyre bővülő) enklávéikat. Ma a liberális európai államok egy része mintha ebbe az irányba tartana. Egy-egy területet hagyni kicsúszni az ellenőrzés alól, majd ott visszaállítani a szuverenitást, nehéz dolog. Különösen akkor nehéz, ha magát az európai szuverenitás elemeit is megkérdőjelezendőnek tartja a valóság tagadásából sportot űző haladó értelmiség.

Az európai ember igenis bajban van.”