Mindennapi esszencializmus

„Megfordítva ezt az ok-okozati sorrendet, a második fajtája az esszencializmusnak, amikor egy látható tulajdonságot nem magának az egyénnek tulajdonítunk, aki képvisel egy kategóriát, hanem az egész kategóriának (Yzerbyt, 2005). Vagyis egy általunk kevésbé, vagy felületesen ismert csoport tulajdonságaira következtetünk egy csoporttag megismerése után. Ha ennek az összefüggésnek lenne létjogosultsága, az azt jelentené, hogy

FOLYAMATOSAN MINDEN KATEGÓRIÁT KÉPVISELNÜNK KELL, AMIBE CSAK TARTOZUNK.

Megtestesítjük egyszerre a tipikus nőt vagy férfit, a tipikus magyart, a tipikus fiatalt, a jogászt, az orvost, a szőkét és sorolhatnánk a végtelenségig. Lehetetlen elvárásnak tűnik.

A harmadik jellemző, hogy gyakran egy csoportot úgy szólítunk meg, mintha egy homogén politikai egység volna, például munkásosztály, feketék, fehérek. Természetesen egy csoport nem feltétlenül homogén, rengeteg különböző egyén alkotja. Yzerbyt és munkatársai (2005) szerint a feministák is belecsúsznak ebbe a hibába időnként, vagyis ők maguk is esszencializálják a csoportokat, akikről beszélnek, mint például »a harmadik világbeli nők«. Politikai beszélgetésekben gyakran azonosított a nemzet a politikai vezetésével, mintha például a »magyarok« egyenlőek lennének az aktuális kormánypárttal.

Az esszencializmus negyedik aspektusa szerint bizonyos tulajdonságokat annyira sztereotipikusan egy adott csoportnak tulajdonítunk, hogy a tulajdonság hiányában az ember csoporttagsága is megkérdőjelezhetővé válik. Hallottuk már, hogy aki nem szereti a pálinkát, az nem is magyar? Az ezekhez hasonló tréfás példák ritkán bántóak, de nehéz meghúzni a határt a vicces csipkelődés és a valódi sértések között. Különösen gyakori az esszencialista gondolkodás, ha az ember olyan helyzetben van, ahol a csoporttagsága kiugró, például külföldön.

Yzerbyt és munkatársai szerint azonban hiba lenne egyszerűen rossz dolognak titulálni az esszencializmust. Annyira automatikusan esszencializálunk, hogy úgy tűnik, ez kivédhetetlenül része a mi szociális valóságunknak és információfeldolgozási módszerünknek. Automatikus kategóriákba sorolni a dolgokat rengeteg időt, energiát, azaz kognitív kapacitást spórol nekünk. Ennek valószínűleg evolúciós gyökerei is vannak, hiszen éles helyzetekben elősegíti a gyors döntést és cselekvést.

Habár megmagyarázható az esszencializmus mint az emberi gondolkodásmód természetes része, a magyarázat semmiképp nem felmentés a negatív következmények alól. Kulcsfontosságú azoknak a helyzeteknek a felismerése, ahol akár megfér egy kis esszencialista humor, és azoké, ahol mindenképp tartózkodnunk kell tőle.”