Johannis esete Románia (hulló)csillagaival

2017. november 24. 16:05

Klaus Iohannis legfeljebb azzal védekezhetne, hogy nem olvas újságot.

2017. november 24. 16:05
Szőcs Levente
Maszol

A két ügy – sőt már önmagában a Tőkésé is – azért problémás, mert a törvény értelmében az elnöknek már régóta meg kellett volna fosztania számos kitüntetettet az érdemrendjétől. A törvény világos e tekintetben: egy elítélt ügyében nem kell összeülnie a becsületbíróságnak, az Elnöki Hivatal mondhatni saját hatáskörben rendezheti az ügyet. A nevek ismertek. Adrian Năstase volt miniszterelnök például kétszer is ült, Miron Mitrea bebörtönzéséről is tonnaszám írt a sajtó, és a sor folytatható.

Klaus Iohannis legfeljebb azzal védekezhetne, hogy nem olvas újságot. Csakhogy ez sem volna mentség, ugyanis túl azon, hogy nevetségessé tenné magát, ha máshonnan nem, a Temesvár Társaság petíciójából tudomást szerzett a Románia csillagával kitüntetett börtöntöltelékek kilétéről. A szervezet több mint egy éve – a Tőkés-ügy felülvizsgálata mellett – név szerint kérte a szabadságvesztésre ítéltek, valamint egykori besúgók kitüntetésének a visszavonását. Iohannis a füle botját sem mozgatta. Ezzel nem feltétlenül sértett törvényt, hiszen a már említett sürgősségi rendelet nem annyira pontos, hogy nyilvánvaló kötelezettséget rójon az államfőre, ugyanakkor a jogszabály egyértelműen mérlegelési lehetőséget ad az elnöknek. Csak tőle függ, hogy elveszi-e Năstase, Mitrea vagy Stănoiu asszony (besúgóként Sanda) érdemrendjét, vagy nem.

Apropó, a Temesvár Társaság listáján szereplő rovott múltú egyéneket kivétel nélkül korrupció miatt ítélték el. És Iohannis állítólag rühelli a korrupciót. Vagy mégsem? Mindenesetre nem annyira, mint a centralizált nemzetállammal kötözködő magyarokat.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. november 24. 20:33
"Románia csillagával kitüntetett börtöntöltelékek..." :))
Gyéressy Károly
2017. november 24. 16:33
Egy renegát mindig a legrosszabb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!