„Jelen írás szerzője a rendszerváltás reményteli éveiben – 1992 és 2012 között – aktív támogatója volt Orbán Viktornak és pártjának. Barátaimmal együtt számos, Fidesz mellett kiálló egyesülésnek (Professzorok Batthyány Köre, Nemzeti Kör, Szövetség a Nemzetért, Vének Tanácsa stb.) voltam tagja. Hihetetlen szomorúsággal és csalódottsággal veszem tudomásul Orbán Viktor politikájának átalakulását, szakítását a demokratikus alapelvekkel. Emiatt számos írásban javasoltam Orbán Viktor átmeneti visszavonulását, a vezetés átadását párttársainak.
Alig tagadható, hogy kormányfő és pártja viszonya a demokratikus alapelvekhez alapvetően megváltozott. Azon nem lehet csodálkozni, hogy egy párt és vezető politikusa mindent megtesz a hatalom megszerzésért és a kormányrúd megtartásáért. Ettől függetlenül feltehető a kérdés, hogy egy magát demokratikusnak tartó párt meddig mehet el ennek elérése érdekében. Egy biztos: nem szakíthat a demokratikus alapelvekkel. Sajnálatos módon a Fidesz és vezetője egyre nyíltabban távolodik el ezektől az értékektől. Mivel a Fidesz központilag irányított párt, valamilyen módon mindenben benne van vezetője keze.