Százmilliárd forint érkezhet Erdélybe gazdaságfejlesztésre

2017. november 10. 15:19

A román kormány többi képviselője is pozitívan fogadta azt a magyar szándékot, hogy a vajdasági és a kárpátaljai után Budapest erdélyi gazdaságfejlesztési programot is indítson.

2017. november 10. 15:19
Pengő Zoltán
Maszol

„Óriási volt az érdeklődés a Maros megyei Mezőség magyar vállalkozóit támogatni hivatott, a magyar kormány által finanszírozott mintaprogram iránt. Az 1 milliárd forintos, mintegy 13,5 millió lejes keretösszegre 526 pályázatot nyújtottak be, ezek közül 114 cégektől, a többi pedig gazdálkodóktól érkezett. Kozma Mónika, a gazdaságfejlesztő programot menedzselő Pro Economica Alapítvány elnöke a Maszolnak azt nyilatkozta, az igényelt támogatások összege messze meghaladja a keretösszeget. (…)

Románia és Magyarország augusztus végén egyezett meg a program maradéktalan életbe ültetéséről. Szijjártó Péter külügyminiszter akkor a nap legjobb hírének nevezte, hogy bukaresti találkozóján Teodor Meleşcanu, valamint a román kormány többi képviselője is pozitívan fogadta azt a magyar szándékot, hogy a vajdasági és a kárpátaljai után Budapest erdélyi gazdaságfejlesztési programot is indítson.

»A németek már dolgoznak hasonló programon Románia területén, és mi a német mintára szeretnénk elindítani ezt. Abszolút pozitív a román kormány hozzáállása, és már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy ezt a magyar, a román és az EU-s jogszabályoknak is meg tudjuk feleltetni« – nyilatkozta akkor Szijjártó. A külügyminiszter a Romániai Németek Demokrata Fóruma segédletével működő brassói Saxonia–Transilvania Alapítvány hasonló tevékenységére célzott.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. november 11. 16:32
"Abszolút pozitív a román kormány hozzáállása," Szabad jelzés a profi szintű pénzlenyúlásra, amelyből a határon túli fideszes szervezők is busásan részesedhetnek. Ez már olyan körmönfont szembefordítása a magyarnak a magyarral, amelyen az átlagos tájékozottsággal bíró aligha tud eligazodni. Az eredmény "kádári" lesz. Egy kis kunkorral visszajutunk a kiindulási ponthoz, csak a körülmények romlanak jelentősen.
Trid
2017. november 10. 19:44
Majd kevesebbet kapnak a románoktól.Az erdélyi magyarok pedig Bukarestbe adóznak, erdély pedig soha nem lesz a miénk, úgyhogy nem fog megtérülni a pénz.Nem baj, a 27%-os áfából eltartjuk mi Romániát is, miközben náluk azért nő a fogyasztás mert az áfát csökkentik folyamatosan
Valodi
2017. november 10. 18:11
"Maros megyei Mezőség magyar vállalkozóit támogatni" - én is nagyon örülök! Végre megindulhatnak a fejlesztések a Mezőségben! De repégen is ígérték - azóta is erre vártunk! „A "...kistérség -vidékfejlesztési stratégia” legnagyobb érdeme, hogy szülőföldjükért elkötelezett munkatársak közösségszervező- és építő munkájának eredményeként munkájának eredményeként született. A széleskörű konszenzuson alapuló stratégia iránt az elkötelezettség folyamatosan megnyilvánul. Bp, 2001. május 14. Üdvözlettel Tállai András államtitkár” „Ennél nemesebb és támogatandóbb célt nem is tudnék elképzelni. A stratégia és a program környezet- és természetvédelmi szempontból is figyelemre méltó.” 2001. ápr. 18. dr. Illés Zoltán OGY Körv.Biz. elnök. „ Fontos, hogy legyen …önszervező erő... Ebből a szempontból az anyagot és a mögötte meghúzódó társadalmi erőfeszítést kifejezetten hasznosnak tartom. Elképzeléseiket hasznosnak és a jövőbe mutatónak tekintem.” 2001. okt. 17. dr. Fazekas Sándor OGY képviselő
balbako_
2017. november 10. 18:09
Helyes!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!