Tehát a kiskáté. Elsőként a pénzvilág demokráciájáról, amely hírből sem ismeri a kontraszelekciót, maximum a tiszta versenyt: a Cityben, állítja Soros, nem „az számított, hogy mit, hanem hogy kit ismert az ember”. A sikerről és az etikai hozzáállásról: „Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, nem kell feltétlenül becsületesnek is lennie – sőt az inkább hátrány. Minél több ember fogadja el a sikert a többiek elbírálásának alapjaként, annál kevésbé van szükség a becsületességre.” Erről azért meghallgatnám az Arisztotelésztől Kantig értekező filozófusokat. Aztán a humánetológia képviselőit, végül a csoportkohézióról és etikai hagyományról a darwinistákat, mondjuk J. Maynard Smith-ig, Szathmáry Eörsig.
A Soros-féle szép jövő etikájáról: „egyre több ember oszt és szoroz, melynek eredményeként az opportunista magatartás mellett döntenek. Ha esetleg a továbbiakban is kitartanak erkölcsi alapelveik mellett az csak azért lehetséges, mert éppen megfelel céljaiknak.” „Hogy mi helyes, az már mellékes – a lényeg a hatékonyság, amit még sikeresebben érhetünk el a becsületesség kérdésének vizsgálata nélkül.” Mindez persze veszélyes Soros szerint is. Nyilván nem annyira, mint például a Clinton házaspár pénzügyi visszaéléseit, illetve Bill barátunk szexuális botrányát vizsgáló főügyész magatartása. Tudniillik nem a bűn, hanem annak vizsgálata jelent valódi veszélyt az államra Soros világképében.
A világkormányról, a gazdasági-financiális dominancia legitim, jogi hatalommá emelésének vágyáról: „már létezik egy globális gazdasági rendszer, de nincs mögötte globális politikai rendszer.” Feltegyem az álkérdést: miért kellenek a jövőben a Soros NGO-i szállította migráns-szavazatok? Fölösleges. Inkább lássuk a globalizmus közösségépítő szerepét: „az erkölcsiség feltétele a közösséghez tartozás, amely alatt a családot, barátokat, a törzset, a nemzetet vagy akár az emberiséget is érthetjük. Ezzel szemben a piacgazdaság nem jelent közösséget, különösen nem, ha globális szinten működik”. Írjuk az ágyunk fölé!
A drogokról: „A kábítószer ellen folytatott háború a legrosszabb példája a fundamentalista gondolkodásnak az Egyesült Államokban.” Pénz és politikai hatalom nászáról: a Soros „alapítvány a választási hadjáratok finanszírozásának reformjait is támogatja.” Mielőtt folytatnám az idézetet, a reform szó finomságára hívnám fel a figyelmet. A kifejezés korszerű, előremutató, egyszerre dinamikus és lágyan andalító. És semmitmondó. A lényeg mögötte lapul: „A politikusok arra áldozzák idejük java részét, hogy pénzt gyűjtsenek, és a kérdések megvitatását mostanában inkább fizetett politikai üzenetekkel cserélik fel. Az alapítvány ennek helyreállítása érdekében jelentős adománnyal támogatott egy szervezetet, amelyik a »tiszta anyagi forrás lehetőségével« áll elő az állami és helyi választásokon.” Ó, a tiszta anyagi forrás lehetősége. Imigyen szóla Soros. A humanista, az érdeknélküli, a félreértett, az áldozat: csak tegye el a pénzt Pelikán elvtárs, aztán egyszer majd kérni fogunk magától valamit…
Soros, miként általában a diktátorok - noha profi módon felépített imázsa különbözik a hagyományos diktátorképtől -, minden, az övétől eltérő véleményt diktátumként fog fel. Képviselőit diktátoroknak tartja. Nehéz ügy. Talán segített volna rajta, ha idejében kezébe kerül E. Aronson vagy G. Allport egy-egy idevágó műve. Mostanra azonban ne várjunk csodát ez ügyben. Különben sem maga Soros lényeges. Miként Bálint György mondta egykor: a hitlerizmusban Hitler személye a legkevésbé fontos. Hogy Soros saját lapos gondolatait ismételgeti-e, vagy szócső csupán, egyre megy. A „ki beszél” kérdésre régóta tudjuk a választ: a pénz beszél…