Létezik-e Soros?

A kérdés tehát a következő: létezik-e G. Soros, a főállású spekuláns és részmunkaidős humanista? Mérvadó liberális körök véleménye szerint nem létezik. Így, összességében, ebben a formában semmiképp sem. Szervezetei sincsenek. Terve pedig végképp nincs. Mindezt a kormánypropaganda találta ki. Visszaélve a felülmúlhatatlan gondolkodó páratlan gondolataival, amelyek kiragadva a szövegkörnyezetből nem azt jelentik, amit valójában jelentenek. 

Most azonban nem térnék ki értelmezési problémákra, az internacionalisták politikai kórtörténetére, mert Soros – általában a pénzhatalom - fölötte áll a hagyományos ideológiai képletnek. A pénzember befektet: médiát, pártot, értelmiséget, politikusokat, kisebb-nagyobb országokat vásárol. Kormánybuktatásokat, zavargásokat, háborús konfliktusokat rendel irodájából online. A humanizmus, szocializmus, liberalizmus, demokrácia, a jobb és baloldal közti különbség legföljebb mesterséges (politikai) adalékanyag számára a népek beetetésekor. Az igazi üzlet a hatalom. Abból jön a haszon. 

A történelem során, a pénzgazdálkodás születésétől a modern korig kettős hatalom létezik. Egyrészt az állami intézményekben, ideológiákban, szimbólumokban, személyekben megjelenő világi és egyházi hatalom. Másrészt a hasonlóképpen befolyásos, ám alig látható, személytelen pénzhatalom. Korunkra, úgy tűnik, végleg elbillent a mérleg nyelve, és a globalista tőke vált dominánssá. Hallatlan előnye a másik formációval szemben, hogy lehetetlen felelősségre vonni. Királyoknak időnként lecsapták a fejét. A pénzhatalom ellenben hét, vagy talán még több fejű.  Ha levágják mind a hetet, újranöveszti őket. 

A posztmodern időben a pénz alakítja ki az „egyetemes” eszméket, a globalizmust, a multikultit, egészében véve a kultúrát. Az igazán nagy alkotók azonban mindenkor hatásukban, nem pedig elkötelezettségükben voltak globalisták. Platón athéni volt és egyetemes, Horatius római és pogány, Dante firenzei és guelf, Michelangelo itáliai és katolikus, Shakespeare angol és szintén katolikus, Bach német és protestáns, Dosztojevszkij orosz és ortodox, Pilinszky magyar és keresztény. Vitathatatlan egyetemesség jellemzi mindnyájukat. Szemben a modernizmussal, a rejtett – néha jelentős, máskor silány – partikularitás univerzálissá hazudásával. 

Ma ideológiai irányzatok képviselőinek támogatásával, izmusok uralkodóvá válásának elősegítésével egy-egy milliárdos jelentősebb kulturális befolyást gyakorolhat kora gondolkodására, mint maguk a művészek. Helyesebben: rajtuk keresztül érvényesítheti akaratát. A köznépnek pedig ott van a hollywoodi mítoszgyár politikailag korrekt listáival, miszerint hány fekete, fehér, latin-amerikai és egyéb hős, illetve bűnöző szerepelhet egy-egy filmben. Megjelenhet-e pozitív összefüggésben a hagyományos család, anyaként a nő, normális nemi szerepben bárki.  

Hallgassuk csak Orwell beteljesedő próféciáját: világunkban nem lesz más, csak félelem, harag, diadalmaskodás és megalázkodás. A (normális) nemi ösztönöket eltörlik. Ha látni akarjuk a jövőt, képzeljünk el egy csizmát, ami mindig az ember fejét tapossa.

Orwell számára nem léteztek kiváltságos gazemberek, bírálataiban nem tett különbséget jobb- és baloldal között. Ezért írta róla mély empátiával egy liberális írónő, hogy szerencsére idejében halt meg, mert ha tovább él, nyilván jobbra tolódik, ami tetézi eszmei és politikai kudarcát.

Visszatérve mérvadóék véleményéhez, miszerint nem létezik Soros-terv, tegyük világossá: a napi mantra igazságtartalmát nyilván nem befolyásolja, hogy ezt a Soros pénzelte szervezetek ismételgetik szakmányban. Hinnünk kell nekik, mert a milliárdos „hobby-messiás” – amennyiben létezik – a posztmodern megváltás, a történelem végének beteljesítője. (Ami Európa történetét illeti: nincs okunk vitára.) Minden egyéb azonban összeesküvés-elmélet. G. Soros világmegváltó tervének félreértelmezése. 

Persze hasznos volna egy politikai és szociálpszichológiai érdeklődéssel megáldott, gráfelméletben és hálózatkutatásban jártas team. Feltárhatná a politikai közösségek csomópontjait és rejtett hálózatait. A lobbyk valódi hátterét, a nyomásgyakorló csoportok elkötelezettségének tényleges okát, az európai bizottságokban hazájuk ellen szavazók motivációit, a választási kampányok pénzügyi fedezetét, a semmiből – netán valamelyik nemzetközi bankfiókból – váratlanul előkerülő politikus pályájának financiális forrásait. Esetleg küldetésük célját.

Napjaink Fuggereinek és Mediciinek ügybuzgalmát. Előbbiek császárokat futtattak, országokat döntöttek romba. Utóbbiak saját favoritjaikaz indították a pápaválasztáson. A párhuzamok napjainkból jól ismertek. Félve mondom, de mintha a jelenlegi Szentatya számára vonzóbb lenne a liberalizmus zászlaja, mint Krisztus keresztje. Saját híveiért, mártír papjaiért alig-alig emel szót, míg a migránsokért annál inkább,

Azután itt volna a terrorizmus kérdése. A terror valaha eszköz volt bizonyos politikai célok eléréséhez. Aljas eszköz, de eszköz csupán. Mára azonban öncéllá vált. Helyesebben: a látszólag céltalan gyűlölet motivál számos mohamedán terroristát. Erőszakolnak az erőszakért, ölnek az ölésért. Mert a másik fehér, keresztény, bikinis, vagy bármi, ami nem ők. A politikai korrektség szótárában ezt gyűlölet-bűncselekmények nevezik.

Persze csak akkor, ha az elkövető fehér „színezetű”, illetve keresztény „hátterű”. Amennyiben vele szemben követik el, akkor viszont rosszkor volt rossz helyen, vagy nem érti az igen tisztelt migránsok kulturális sajátosságait. Az áldozatból tehát bűnbak lesz. Egyébiránt ha jó keresztény: nyújtsa oda másik orcáját, és kussoljon. Legföljebb a gyóntatófülkében „nyekeregjen”, az éppen arra való. 

A gyűlölet európai főimportőre Soros és hálózata. Nyugat-Európa viselkedése pedig a tehetetlenség iskolapéldája. A Soros-migránsok közül kikerülő terroristák minden lehető módon, teherautóval, bombával, gépfegyverrel, késsel, machetével mészárolnak. Ez nem a integráció megnyugtató jele. A keresztény etikához képest több mint ezer éves lemaradásban vannak. A mi Szent Istvánunk már 1001-ben bünteti törvényeiben a kardrántást. 

A demokrácia, ahol nem saját emberiek ülnek a hatalomban, puszta létével megnehezíti a nem létező terv, a sokszínű Soros-féle társadalom kiteljesedését. Ezért a valódi demokráciát diktatúrának nevezik, saját diktatúrájukat humanizmusnak. A jelzős demokráciák – a szocialista demokrácia, a népi demokrácia, a liberális demokrácia, illetve annak Soros-féle utópisztikus, globalista változatai – mindig kirekesztőnek bizonyultak. A helyi lakosság demokratikusan kikért véleménye pedig mellékes. Káros. Manipulatív. A balga nép saját érdekeit képviseli, nem a számára rendelt jövőt.  

Az elmondottakból remélhetően kitetszik, hogy korunk kivételes, jóllehet részmunkaidős humanistájának nincsenek, nem voltak tervei. Ha mégis, akkor azok kizárólag az emberi nem tökéletesítését szolgálják, amolyan monetáris-eugenikai alapon. Ennek megértéséhez, egy multimilliárdos céljainak felfogásához azonban kiábrándítóan kevesek vagyunk mi, normális halandók. A szupergazdagokkal, azt hiszem, többségünk akként lehet, mint Petőfi a Kárpátokkal. Vagy az amerikai indiánok az értékpapírokkal. Szép dolog a fejlődés – gondolták –, különösen, amennyiben fenntartható, de mikor ennek jegyében kivágják az utolsó fát, kifogják az utolsó halat, leölik az utolsó bölényt, akkor mit kezdjenek a papírpénzzel? Az bizony nem biokaja. 

Canetti életrajzában szerepel egy dúsgazdag figura, akinek élete végén az a kedvenc időtöltése, hogy pénzt éget. Annak látványában gyönyörködik. Egyedül maradt, mint a szintén tehetős Walt Disney. A rajzfilmcézár lefagyasztva, a magány mínusz valahány századik fokán várja a jövőt, a faramuci feltámadást. Az új világot, amelyben senkit sem ismer. 

Sorosnak természetesen még áthallásosan sem kívánunk semmi rosszat, noha hibának tartanánk a magyarság iránt táplált rosszindulatának alábecsülését. Emlékeztetőül: Jakob Fugger, Mohács előestéjén – fél lábbal már a sírban –, még rúg egy rendeset Magyarországon.

Ha nem vesszük komolyan a nem létező Soros-tervet, akkor rövidesen mi nem fogunk létezni, mint magyar nemzet.