De szeretnék én is, hejj, nem feminista lenni!

„Hogy is tarthatnánk ott, hogy ez már ne legyen téma, amikor azt hallom a menő beosztásban dolgozó, magasan kvalifikált barátnőimtől, hogy az üzleti találkozókon – ahol arányaiban nyolc férfira egy nő jut – velük nem fognak kezet, nekik nem mutatkoznak be, az ő véleményüket sokszor meg sem hallják, nemhogy végighallgatnák?! Amikor azt látom, hogy a tévében, rádióban a nők sok esetben nem többek, csupán díszek a férfi hajtókáján, a teremtés koronájának dekoratív, de lényegtelen kiegészítői? Egy vihogó hangocska, egy csinos mosoly, nem egyéb...

Hát hogy lehetnék én nem feminista, amikor a magyar politikában, parlamentben és a magyar cégek élén olyan fájdalmasan kevés nő van? Ha azt látom, hogy a döntési helyzetekben, a tárgyalóasztalnál, a lehetőségeknél olyan patentül szorosra zárnak azok a férfivállak, nehogy odaférkőzzön más is?

Szóval mondom, én szívesen leszek már nem feminista. De ha semmi nem változik érdemben, akkor tartok tőle, hogy 69 év elteltével még mindig ugyanezt kell majd szajkóznom.

Úgyhogy mi lenne, ha csavarnánk egyet a dolgon? Ne csak én legyek feminista. Ne csak mi, nők. Hanem a férfiak is legyenek azok bátran. Mindenki, akinek lánya van. Akinek nővére. Akinek felesége. Vagy akit anya szült. Mert ők, ha a szívük mélyére néznek, pontosan tudni fogják, hogy egy fikarcnyival sem érünk kevesebbet. Sőt.”