„A magyar nép nem hatvanegy éve tapasztalta meg először – sajnos nem is utoljára –, hogy bár ezer éve a Nyugathoz tartozik, a nyugati hatalmak cinikusan csak azt cselekszik, ami érdekeik szerint való, sokszor nem is ismerve valódi érdekeiket. Emiatt hagytak cserben minket Mohács előtt és után éppúgy, mint 1848–49-ben, emiatt darabolták szét, tették tönkre a magyar népet az első világháborút lezáró békediktátummal, s elárulták, kiszolgáltatták Magyarországot előbb a német, majd a szovjet megszállóknak.
Az 1989–90-es rendszerváltozás nagy illúziója az volt, hogy a Nyugat végre egyenrangú társként el- és befogad bennünket a közös »Európa-házba«, de azóta is másodrendű, kihasznált, a legváltozatosabb politikai, jogi és pénzügyi nyomásgyakorló eszközökkel diszkriminált népnek tekint és kezel minket és közép-európai sorstársainkat.
De bár a Nyugat sokszor elárult bennünket, mégsem fordíthatunk hátat neki, mert itt, Európa közepén állva és élve alapvető nemzeti érdekünk és feladatunk, hogy az európai közösségen belül javítsuk pozícióinkat, és szerezzünk még több szövetségest nemzeti érdekeink védelméért és érvényesítéséért.”