Nem-ellenségek

„Pedig a kép ennél jóval árnyaltabb. Egyrészt férfiak is lehetnek szexuális zaklatás áldozatai, s az elkövetők is lehetnek nők. Persze tudjuk: a zaklatók többsége férfi. Mégis izgalmas, hogy a férfiak kollektív megbélyegzését olyanok szorgalmazzák a leghangosabban, akik mindennemű megkülönböztetés ellen habzó szájjal szoktak tiltakozni – na meg hogy olyasvalakik is élesen kikelnek a Weinstein-félék és a hatalmi visszaélések ellen, akikkel kapcsolatban súlyos zaklatási történetek garmadája kering közszájon. De érthető a tülekedés, hiszen az »etikus« lincselés művezetői és szakmunkásai erkölcsi, politikai és anyagi tőkét kovácsolhatnak a népvezérségből. E pozíció kelléke az a passzív-agresszív attitűd is, amely például a HVG vonatkozó cikkéből süt, ebben a szerző »tesz egy kísérletet arra, hogy elmagyarázza« a férfiaknak, mi is az igazság (értsd: már ha felfogják az ostobák).

Jó kérdés viszont, hogy mi számít szexuális erőszaknak, zaklatásnak. A most divatos feminista nézőpont mindent annak tart, amit az azt elszenvedő annak érez. Ezzel messzemenőkig nem értek egyet, már csak azért sem, mert nem létezik olyan épeszű jogrendszer, amely az áldozat kezébe helyezné az ítélkezést. S nemtől függetlenül kérdés: zaklatás, ha egy közszemlére tett testrészt megbámulnak? Erőszak, ha egy átmulatott este után egy ágyban kötnek ki ketten, s reggelre az egyik fél megbánja a dolgot? Áldozat az, aki bizonyos előnyökért cserébe végez valamilyen szexuális tevékenységet? Nem gondolom. Szerintem akkor válik áldozattá valaki, ha annak ellenére közelednek hozzá, hogy egyértelművé tette, ezt nem akarja, vagy ha félelemből, kényszerből vagy kontrollvesztett állapotban egyezik bele a dologba.

Egy hölgyismerősöm mondta: az, hogy azok a nők, akiket, mondjuk, megbámultak a metrón, egyenlőségjelet tesznek maguk és a tíz ember által megerőszakolt indiai gyermeklány közé, nemcsak empátiával nem rendelkeznek, de rendkívül káros módon komolytalanná teszik a témáról zajló fontos társadalmi párbeszédet is. Ijesztő opció az is, ha az ő, s a radikális feministák forgatókönyve érvényesül, és megvalósul a Robert Merle Védett férfiak című könyvében bemutatott disztópia, amelyben a szexualitás kriminalizálásával mindent áthat a rájuk jellemző gyanakvás és frusztráció.”